Különleges, az eddig megszokottól eltérő tartalmi felépítésű számmal jelentkezett lapunk: ezúttal egyetlen központi témával, a budapesti Szépművészeti Múzeum tervezett, a jövő év tavaszán elkezdődő földalatti bővítésével foglalkozunk.
A lap elején azonban most is ott találják a szokásos bel- és külföldi hírcsokrot, kiállításajánlóinkat, valamint az ezúttal az interneten "épülő" virtuális múzeumokat bemutató
Monitor és a valóságos múzeumépületekről szóló albumokat ismertető
Szemle rovatokat.
Ezt követően Dávid Ferenc művészettörténész, a terveket elbíráló grémium egyik tagja mondja el véleményét a múzeumbővítés szükségességének okairól és a felhívásra beérkezett pályamunkákról, majd részletesen is bemutatjuk az egyes pályázó építészek koncepcióját és az ezekből fakadó terveiket. A legnagyobb teret természetesen a nyertes Karácsony Tamás és csapatának pályázata kapja, akinek nemcsak látványterveit ismerhetik meg, de interjút is olvashatnak elképzeléseiről és azok megvalósításáról.
Az ezt követő összeállításban a részletek kapnak hangsúlyt: a régi és az új épületrész kapcsolódásáról az ennek megvalósításáért felelős építészek, Szécsi Zsolt és Mányi István mondják el gondolataikat, majd bemutatjuk a bővítés fűtéséért és szellőztetéséért felelős épületgépészek, valamit a világítást tervező szakemberek munkáját. Lukovich Tamás várostervező az átépítés tágabb összefüggéseit elemzi, majd felidézzük az eredeti épületet tervező Schickedanz Albert munkájának történetét is.
A
Disputában ezúttal Ráday Mihály városvédő, Őrfi József építész, Mezős Tamás, a KÖH elnöke és Vargha Mihály, az
epiteszforum.hu főszerkesztője fejti ki, hogy szerintük mennyire változtatható meg a múzeumbővítéssel a Hősök tere mai, évtizedek óta változatlan arculata. György Péter arról elmélkedik, hogy az átalakítás milyen egyéb változásokat hozhat a múzeum életében; Szablyár Eszter a világ nagy múzeumátépítéseiről állított össze egy alapos, sok képpel illusztrált anyagot, és végül egy spanyol építész a madridi Prado - részben szintén földalatti - bővítésének történetét és tanulságait osztja meg az olvasóval.
A téma befejezéseként pedig Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója beszél a bővítés várható hasznairól.