Eseménynaptár
2014. november
Hír
2014.11.20.
A mai Dér-el-Medína a thébai nekropolisz nyugati oldalának egyik völgyében található ókori település. A falu lakosai írástudók voltak, ennek köszönhetően dokumentumok tízezrei kerültek napvilágra. A cseréptöredékekre vagy papiruszdarabkákra írott szövegeknek köszönhetően rengeteg ismeretet szereztek a kutatók a település egykori lakóinak mindennapjairól.
01

Időszaki kiállítás

Esemény

2014.10.29. - 2015.03.01.
A kiállítás koncepciója láttatni, hogy az érkező hogyan kerül a világba, hogyan tagozódik a társadalomba; értve ez alatt nyilván a családot és a nagyobb léptékű közösségeket, a valódi társadalmat egyaránt.
2014.11.14. - 2015.02.02.
Négy legendás, zsidó származású szegedi fotós munkáit mutatja be a Móra Ferenc Múzeum új időszaki kiállítása. „A szegedi zsidóság és a fotográfia" című tárlaton közel száz fotót láthatnak majd az érdeklődők: tájképek, régi szegedi utcák, terek, több évtizede készült portrék elevenednek meg a Kultúrpalota falai között.
2014.11.23. 16:00
A hanginstalláció médiumok közötti - Dick Higgins szavaival - intermediális, azaz olyan "köztes jelenség", "feltérképezetlen terület", amelyben maga a hang a műtárgy, és minden installáció "maga teremti meg önnön médiumát és az igényeinek legmegfelelőbb formát".
Hírek
2014.11.19.Székely Nemzeti Múzeum
Több mint egy hónapos csíkszeredai távollét után, november 17-én visszakerült a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúja.
2014.11.19.
Háromdimenziós film segítségével ismerhetik meg a mozilátogatók a Vatikáni Múzeum legfontosabb kincseit. A film, amelyet kedden kezdtek vetíteni a brit és ír mozikban, többek között a Sixtus-kápolna világhírű freskóit is a lehető legmagasabb minőségben mutatja meg.
2014.11.19.
A kulturális kormányzat alapcéljai között szerepel a kulturális alapellátás biztosítása mindenkinek és a kulturális közösségfejleszté.
2014.11.19.
A dubrovniki Domonkos-rend elöljáróival történt egyeztetés eredményeként, valamint a magyar Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a kolostor múzeumának központi termében helyezték el Szent István-koponyaereklyéjét, mégpedig külön, kiemelt helyen.
Pályázatok
Határidő: 2014.12.18.
Magyar Nemzeti Múzeum
Határidő: 2014.11.24.
Wosinsky Mór Megyei Múzeum


Nyitó kiállítások
Záró

Videótár

Titanic emlékkiállítás Belfastban
magyar
Egyiptomi Múzeum - Torino, Olaszország
angol
A Titanic mentőcsóknakja
magyar
Új berendezéssel gyarapodott az Olajipari Múzeum
magyar
Új kiállítás a Csíki Székely Múzeumban
magyar
Nefertiti Berlinben 1.
német
On.tour: A berlini Zsidó Múzeum az iskolákban
német
Roland Poskaalkotásai a Rockfordi Művészeti Múzeumban
angol
Dankó Pista hegedűje
magyar
Szelíd motorosok
angol