A Duna - Tisza középső része már a honfoglalás utáni időkben is jelentős lakosságot vonzott. Az államalapítás előtt a nomád pásztorkodás, a II. század közepétől pedig a növénytermesztés és a kézműipar különféle formái is szélesebb körben elterjedtek.

A honfoglalás korában e terület lakott volt. Lakói kevesen voltak és valószínűleg nomád pásztorkodással foglalkoztak.

A Csonka torony - templomrom helyén a római korban castrum, azaz őrtorony állhatott, hiszen a Római Birodalom a Duna vonaláig nyúlt és őrtornyokkal képezték ki a védvonalat. István király rendeletében, melyben meghatározta, hogy "minden 10 falu építsen egy kőtemplomot", kimondta azt is, hogy a helyben található építőanyagon túl a már ott lévő rommaradványokat is fel kellett használni a templom építéséhez. Mindezt bizonyítja, hogy a templom falában ma is megtalálhatóak a római korból származó téglák.

Faragott köveket, díszített zárókövet nem találtak a feltárások során. Egyetlen faragott kő került beépítésre a templom szentélyének külső falán, ami biztosan nem ott volt eredetileg, ám a helyi monda szerint addig fog állni a templom, míg az a kő ott van. Reméljük, akár tovább is!

A Csonka torony környékének utolsó birtokosa Blaskovits Sándor és családja volt. Blaskovits Sándor a múlt után érdeklődő ember lévén ásatásokat végeztetett 1864-ben a torony mellett és környékén. Találtak itt rézkarikákat, Gallienus korabeli római pénzeket, urnákat, dísztárgyakat, Anjou korabeli kardokat, dísztárgyakat. A talált kincsleleteket a Kiskunhalasi Gimnázium régiségtárában helyezték el, de Budapestre a Nemzeti Múzeumba is került belőle.

A következő ásatást, 1920-ban Szőnyi Ottó vezette, 1930-ban Szőnyi Ottó, dr. Lux Kálmán, és ifj. Lux Kálmán, majd 1931-ben Möller István végzett kutatásokat. Sajnos ásatási dokumentáció nem maradt fenn ezekről, csupán néhány fénykép.

Gazdag régészeti lelet került elő e területtől kicsit távolabb, a Blaskovits család kertjében. Itt találták meg a híres honfoglalás kori fanyereg csontdíszeit, melynek részletes ismertetését László Gyula régészprofesszor adta meg, és ő rekonstruálta a fanyerget is, mely 1935 óta a Nemzeti Múzeumban látható. A nyergen kívül patkót, patkótöredéket, növényi indadíszítésű csontlemezeket és kengyelvasat is találtak.

A másik, 1240 tájáról származó kincslelet (Akasztó - Pusztaszentimre lelőhely megjelöléssel) - Ivánka Oszkár birtokán került elő szántás közben 1893-ban. A leletről Parádi Nándor írásában olvashatunk. Ezüst karpereceket, gyűrűket, csatokat, hajkarikákat és friesachi denárokat találtak. Az Árpád-kori település területén elrejtett kincsek használati tárgyakkal együtt kerültek a felszínre.

1935-ben Pásztor Lajos birtokán találtak honfoglalás kori sírokat: 14 gyerek és férfi csontvázat, fekete agyagedényeket, két függőt és egy függő követ.

A fenti leletek ma a Nemzeti Múzeumban tekinthetők meg.

Mindezekből jól látható, hogy Pusztaszentimre, a mai Soltszentimre létező település volt már a honfoglalás korában. Történelme viszontagságos volt, hol elnéptelenedett, majd újratelepült, bizonyítva élni akarását, biztosítva kitartó, szívós munkával jövőjét, mert történelme nem csak országoknak, nagyvárosoknak, de ilyen kis településeknek is van, melyből erőt merítve építhető tovább a jövő.

Schantl István és Schantlné Farkas Julianna