Bazsiban, a Fő u. 149 sz. alatt található Simon István (1926-1975) szülőháza, mely 1983. április 11-e óta állandó kiállítással tiszteleg a költő emléke előtt.

Az Emlékház egy, három építési periódusban létrehozott épületegyüttes legutolsó traktusa. Valamikor szabadkéményes konyhával rendelkezett e nyeregtetős házrész, ez azonban ma már nem látható. A háromosztatú lakótérben kapott helyet a néprajzi ihletésű irodalomtörténeti kiállítás, mely felidézi Simon István alakját és költészetét, megjelenítve a környezetét, mely gyermek- és ifjúkorában körülvette őt. A költő így vallott erről: "A tollforgató pedig azt szeretné éreztetni, mi adta a kezébe a tollat. Esetemben valóban a szülőföld, a kis falu a ludas a dologban".

Az első szobában a "hófehérre meszelt falak között" a kis- és középparaszti módban élő család 1930/40-es évekre jellemző lakáskultúráját mutatjuk be. A bútorok, a lakásdíszítő elemek és a szentelmények eredeti darabok, nagy részük a költő anyai nagyanyja, Simon Erzsébet (1867-1948) és anyja, Mosner Gizella (1889-1971) hozományaként kerültek a házba. A 19-20. század fordulóját idézik a paraszt-polgári bútorok, berendezési tárgyak és lakásdíszítő elemek, képviselve az ifjú költőt körülvevő tárgyi világot.

A konyhában az irodalomtörténeti kiállítás első része látható. A tárolókban kéziratok és egyéb dokumentumok azt a szűkebb és tágabb környezetet mutatják be, ahonnan a költő elindult és amely őt egész életén át végigkísérte. A kéziratok, jegyzetek és verspróbálkozások a költői-írói pálya kezdetét jelenitik meg.

A tablókon látható fényképek a költő gyermek- és ifjúkorát elevenítik fel, a család, a szülőföld ihlető erejét érzékeltetik. Ahogy maga megfogalmazta: "Olyannyira szépnek éreztem a tájat, s emberséget sugallónak a környezetemet, hogy ekkoriban, a negyvenes évek legelején próbáltam meg versben is rögzíteni érzéseimet. Mondhatnám, helikoni méretűnek tűnt föl, igazán irodalminak az én vidékem... milyen tüneményesen szép ez a vidék. S milyen történelmi..."

A hátsó szobában a kiállítás második része Simon István életútját a szülői ház elhagyásától pályafutásának csúcsáig mutatja be, kiemelve a költői-írói pálya, az irodalmi és közéleti munka főbb állomásait. A tárlókban a rövid, de termékeny élet eredményei: különféle dokumentumok (levelek, jegyzetfüzetek), kéziratok, a megbecsülés tárgyi bizonyítékai - kitüntetések és megjelent kötetek - idézik fel a költő életútját, melynek egyéni és közéleti mozzanatait a tablókon korabeli felvételek érzékeltetik.

A költőről és a közéleti emberről Fodor András találó jellemzése szilárdult meg a köztudatban: "Nem restellte vállalni, tovább gyümőlcsöztetni előtte járó mesterek eredményeit. Illyés Iírájából a dolgos kéz tiszteletét, a társadalmi misszió, a nemzeti tradíciók heves szeretetét fogadta magáévá, Erdélytől a dal igézetét, a népköltés gondolati áttételekre is alkalmas, egyszerű hanghordozását sajátította el, Takáts Gyulától a táj és történelem, természet és ember meghitt rezdüléseiben is egyetemes érvényű kapcsolatát tanulta... mindvégig megtudta őrizni magában költészete forrásait: a valószínűtlenül kicsiny Bakony-völgyi falu közösségének érzelmi, lelki, etikai örökségét, a másokért szólás ösztönös felelősségtudatát."

Lackovits Emőke