A török hódoltság pusztítása után Etyek már-már elpusztult, a lakosság megfogyatkozott, nem volt munkáskéz. Ekkor a Német Birodalomból, ahol túlnépesedés volt, a komáromi jezsuita rendház kezdeményezésére katolikus német telepeseket hoztak, akiket (származási helyüktől függetlenül) a magyarok "sváboknak" neveztek.

A mezőgazdasághoz, szőlőtermesztéshez értő szorgos németek betelepítése Etyekre az 1720-as években kezdődött, majd az 1738-1742 közötti szörnyű pestisjárvány után folytatódott, és Etyek gyakorlatilag különálló német közösséggé alakult. Lakossága főleg földműveléssel foglalkozott, és az 1860-as évek közepétől jelentős új művelési ág bontakozott ki a községben: a szőlőművelés.

A második világháború után, 1946. március 5-15 között Etyekről a németek 80 százalékát, 2336 főt telepítettek ki. Ezekben a tragikus napokban szülőket és gyermekeket választottak el egymástól, családokat és testvéreket szakítottak szét.

1993-ban alakult meg az Etyeki Németek Egyesülete, amely a német kultúra ápolását, valamint a faluban még fellelhető német tárgyi emlékek gyűjtését tűzte ki célul. A korábban összegyűjtött anyagot, ami főleg régi "sváb" parasztbútorból állt, az egyesület tagjai otthon, a faluban ismerősöknél és rokonoknál fellelhető használati tárgyakkal, ruhákkal nagyon rövid idő alatt kiegészítették, majd az önkormányzattól használatra kapott épületben berendeztek egy "tájház termet". Az Etyekről Németországba kitelepítettek is nagyon sok értékes tárgyat megőriztek, legfőképpen a népviseleti ruháikat, melyeket örömmel visszajuttattak a tájházba.

1998-ban pályázati pénzből és nagyon sok társadalmi munka segítségével az udvarban elkészült egy fedett szérű, ahol főleg mezőgazdasági eszközöket, valamint egyes mesterségek, pld. cipész és asztalos szerszámokat sikerült elhelyezni.