Ha Ferenczy Béni egyetlen szobrot vagy érmet sem hagyott volna az utókorra, csak rajzait, már akkor is jelentős hely illetné meg a magyar művészet történetében. Olyan természetességgel beszélt a grafika nyelvén, mint ahogy mi anyanyelvünkön szólalunk meg. Minden lapjáról sugárzik a több évszázados európai rajzkultúra elmélyült ismerete, amelyet ifjú kora óta különös fogékonysággal tanulmányozott különböző múzeumokban. A ceruzával, szénnel, vörös krétával, akvarellel készült műveket szemlélve feltérképezhetjük a művész legintimebb szféráját: a művészi gondolkodás működését.
Ferenczy Bénitől több száz grafikát őriz a szentendrei Ferenczy Múzeum. E gazdag anyag egy-egy töredékét időről - időre megújuló, különböző szempontú válogatásokban mutatjuk be. A jelenlegi együttes a művész tájképeiből és természetábrázolásaiból nyújt áttekintést.
A szobrász számára a grafika, az akvarell nemcsak plasztikáinak előkészítését szolgálta, hanem autonóm műfajként is művelte. Számos grafikája külföldi magángyűjteményekben maradt és nem egy a háború alatt elpusztult. Ennek ellenére az 1930-as évektől folyamatosan találkozunk tájábrázolásokkal, sokszor sorozatokban dolgozott fel azonos vagy hasonló tájképi motívumokat.
Tájábrázolásai között úti élményeinek rögzítése mellett, keresetlen egyszerűséggel festett hangulatfeljegyzései Nagybánya igazi szellemi szülöttjének mutatják. Ennek nem mond ellent az, hogy táj megjelenítésében nyomot hagyott a XX. század avantgárd és modern irányzatainak felfogásmódja. A korai akvarelljein az egymásnak feszülő organikus struktúrákból felépülő látvány az aktivizmusra utal vissza, magyar kortársai közül talán Barcsay Jenő robosztus erőket sűrítő tájaiban lelhetünk ezzel rokon felfogásra. Az expresszionizmushoz kerül közel a Barna ló c. kép tajtékos mezőjének megjelenítésekor. A posztimpresszionizmus könnyedsége jelenik meg parkrészleteket ábrázoló lapjain. Mindemellett talán éppen frissességük, keresetlenségük kivonja őket az intellektus formázó hatalma alól, bepillantás engedve a művész mélyebb, ösztönösebb reflexióiba, amelyek a választott képi elemeket önmagukon túlmutató jelentéssel itatják át. A magányosan legelésző lovacska, a sivár moszkvai utca távlatát lezárva keresztező vörös híd rácsszerkezete, egy kitárt ablak, vagy a nyúlánk, kopasz fák tövében, bokrok között megbújó kis ház a látványon túli asszociációkat keltenek csakúgy, mint a koronájuk nélkül ábrázolt fák. Líraivá szelídült motívumok vallanak a művész felemelő vagy megrendítő élményeiről.
