A kiállítás megkísérel átfogó képet adni arról a változásról, amely a 90-es évek közepétől kezdődően végbement a magyar művészeti színtéren a szobrászat műfajában. Az évtized derekától megjelenő új művésznemzedék kevésbé látszik kötődni az avantgárd normákhoz és előképekhez. A hazai vizuális környezet is gyökeres változásokon ment át: a művészeti ágak és műfajok mediatizálódása, a kommersz műtípusok megjelenése a képzőművészeten belül, az appropriáció és a fotorealizmus reneszánsza természetes hátteret biztosított egy új szemlélet kialakulásához. Az évtized utolsó éveitől kezdve az installáció-készítési hullám fokozatos csillapodása figyelhető meg, hogy a technikai médiumok előretörésével párhuzamosan a művészi gondolat ismét zártabb, feszesebb keretek közé álmodott művekbe húzódjon vissza. Az installáció funkcionális nyitottsága, a művészek számára biztosított szabadsága pedig a művészet szocializációja, a lehetséges befogadók, a közönség felé történő nyitásnak adja át a helyét.

A kiállítás egyfelől dokumentálja az 'installáció utáni' állapotot, másrészt rámutat azokra a sajátosságokra, amelyek ezt a változást előidézték, illetve megjeleníti azokat a jellegzetes plasztikai problémákat, amelyek nóvumot hoztak a körplasztika világába.

A szobrászat mint műfaj átmeneti lappangása majd fókuszba kerülése fontos attitűdváltást jelez: a kihagyás utáni kitűntető figyelem az elmélyült munkával karöltve a műfaj megújulásának lehetőségeihez vezethet el. A kiállítás megkísérli nyomon követni azt a folyamatot, amelyben a tárgyi meghatározottságától fokozatosan eloldódó objektek az installáció, vagy a mixed-média munkák korszakát követően a műformálás lehetséges következő stádiuma felé teljesednek ki.

A kiállítás művészettörténeti jelentősége mellett látványos, a szakmai nyilvánosság mellett - kísérő programja révén - a szélesebb közönség számára is érdekes és szórakoztató esemény kíván lenni.