A késő középkori faszobrok és táblaképek két kiállítási egység között oszlanak meg. Míg az első emeleti termekben nagyobbrészt teljes szányasoltárok láthatók, addig a földszinten az önálló műtárgyak és egykori szárnyasoltárok mára önállóvá vált töredékei vannak túlsúlyban. Az itt kiállított műtárgyak többsége a 16. század elejéről származik.
A késő reneszánsz és barokk művészet (1550-1800) állandó kiállítása 250 év művészetét tekinti át az 1600 körüli évek Bécsben, Prágában készült manierista alkotásaival kezdődően. A 17. századot hazai egyházi emlékek, fa epitáfiumok, síremlékszobrok, az Árpád-házi szentek magyar ruhás ábrázolásai képviselik, majd ezt követően a tárlat a barokk kor kastélykultúráját idézi fel.
A 19. századi művészetet bemutató állandó kiállításaink a késő 18. századtól kezdődő mintegy száz esztendő művészetét tekintik át. A nemzeti romantika korának csaknem minden jelentős alkotásával találkozhatunk itt.
A 2002-ben megnyílt kiállítás az 1890-es évektől, a nagybányai művésztelepet alapító nemzedék (Hollósy Simon, Ferenczy Károly) művészetétől tekinti át az 1940-es évek közepéig a magyar képzőművészeti élet legfontosabb irányzatait.
A kiállítás az Európai Iskola mestereit?l született alkotásoktól kezdve a legújabb művekig terjed, gazdagon bemutatva az elmúlt évtizedek különböző művészeti törekvéseit és eredményeit, az ellentmondásosan megítélt szocreál néhány jellemző alkotását is kiállítva.