Kerstin Ergenzinger (1975) sokféle médiummal dolgozó képzőművész. Installációi a realitáshoz való viszonyunkat kérdőjelezik meg. Arra emlékeztetnek, hogy környezetünk felmérése és értékelése szubjektív, instabil és állandó változás jellemzi. A Berlinben élő képzőművész reaktív installációja a véletlenszerű, szinte érzékelhetetlenül finom mozgást, vagyis az általa keltett rezgést teszi láthatóvá és hallhatóvá egy természeti formának tűnő, ám tökéletesen mesterséges térbeli alakzat hajladozásának és zörejeinek segítségével.

Alkotói gyakorlatának fontos eleme, a szokatlan anyaghasználat még a kortárs képzőművészet avatott szemlélőjét is zavarba ejti: például a Vörös zaj eszköztára is inkább a természet- és orvostudományhoz köthető, mint a kiállítóterekhez. Szeizmométer és nitinol huzal hozzák ugyanis mozgásba az óriási száraz levélhez hasonló, függő kinetikus tárgyat, melynek hullámzását a terembe belépő látogató léptei is befolyásolják.

A szeizmométer olyan berendezés, amely a talajmozgást valamilyen egyéb, könnyebben mérhető fizikai mennyiséggé (pl. elektromos feszültséggé) alakítja át, ez a feszültség stimulálja a beépített nitinol huzalt, ezt a nikkel és titán ötvözetéből álló, rendkívül rugalmas, úgynevezett emlékező anyagot. Mivel a nitinol visszanyeri a formáját a nyúlását előidéző fizikai behatást követően, ezért mesterséges ínként vagy izomként is használható.

A fizika az előre meghatározott, mégis beláthatatlan folyamatok keltette zajokat színeknek felelteti meg. A vörös zaj, más néven Brown-zaj olyan, véletlenszerű mozgás által produkált zörej, mely leginkább halk vízesésre, vagy távoli zivatarra emlékeztet. A gázokban és folyadékokban lebegő részecskék véletlenszerű mozgását, s hogy a vörös zaj az összeütközések következtében alakul ki, Robert Brown írta le (alátámasztva ezzel az anyag atomos szerkezetének elméletét).

A 2012-ben készült Vörös zajt eddig csak Németországban, Oldenburgban, az Edith-Russ-Hausban és Dortmunban, a Hartware Medienkunstverein kiállításaként a metró egyik terében láthatta a közönség. Kerstin Ergenzinger installációival azonban már Európa-szerte találkozhattak a kortárs képzőművészet, különösen a médiaművészet iránt érdeklődők. Magyarországon 2011-ben, az A22 Galériában állította ki egyik munkáját a német kinetikus és fényművészet néhány képviselőjének műveit bemutató tárlaton. A művész a Berlini Képzőművészeti Egyetemen (UDK) tanult, majd a Kölni Médiaművészeti Főiskolán vett részt posztgraduális képzésben (KHM). A Vörös zaj harmadik kiállításának kurátora Rózsás Lívia.

A Vörös Zajt a Műcsarnok új projekt galériájában, az épület dísztermében lehet megtekinteni. Bár a Műcsarnok gazdag ornamentikájú neo-cinquecento stílusa itt is érvényesül, a magas mennyezetnek és a fehér falaknak köszönhetően mégis white cube jellegű tér ideális helyszínt biztosít a nagyméretű kísérleti kortárs installációk számára.