Mátrai Erik Táj című installációját kifejezetten a Műcsarnok új projekttermébe, az M0-ba tervezte. A neoklasszicista stílusú, gipszstukkós, boltozatos korábbi díszterem majdnem teljes alapterületén aranyszínű folyadék kavarog és folyik le a négy méter magas falról. A lezúduló víz hangja és a sárgás fény akusztikusan és vizuálisan is betölti, uralja a kiállítóteret. A barokk oltár látványelemeitől ihletett, hangsúlyosan szimmetrikus kompozíciójú mű egy olyan locus, melynek ugyanúgy része az aranykorra, idilli világra (tájra) való utalás, mint a természet ciklikusságának, a mitikus idő képzetének megteremtése. Az aranytemperával és aranyporral elegyített, gomolygó-áramló tünemény megőrzi az életadó víznek és az aranynak, mint a gazdagság forrásának a szimbolikus jelentését.

A Mátrai-művekre oly jellemző festői látásmód és a korábbi, rekurrens motívumok is szerephez jutnak a Tájban (Barracasi mise, A Vörös-tenger kettéválasztása). Ezúttal azonban nem használ projektort a művész, nem videó-alapú művet hoz létre, hanem vízzel, festékkel, fával és fóliával dolgozik. A Táj esetében nem az illúzió megteremtéséről van szó, hanem a realitásként bemutatott vízióról, a látomás valóságossá tételéről, a képzelet képének megjelenítéséről. Mátrai műve leginkább ebben különbözik a hasonló tematikájú kortárs alkotók munkáitól, úgy mint Olafur Eliasson ismert, városi térbe állított installációitól, Julius Popp high-tech szó-vízesésétől vagy Fabrizio Plessi a valóság és képzelet határaira reflektáló alkotásaitól. A kortárs képzőművészeti és művészettörténeti hagyományból egyaránt építkező aranyló Táj itt és most, a Műcsarnok intézményét érintő változások kontextusában is értelmezhető.

Mátrai Erik 2004-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Műveit sokoldalú médiahasználat jellemzi. Videói, táblaképei, melyeknek fő témáit gyakran a vallásból és a művészettörténetből meríti, a legújabb technikai megoldásokkal és a klasszikus ikonográfia elemeivel társulnak, de folyamatosan kísérletezik új technikákkal is. Előszeretettel foglalkozik olyan anyagokkal és természeti jelenségekkel, mint a tükröződés, a víz, a köd, és jellemzően letisztult, puritán munkák létrehozására törekszik. A mű és a tér kapcsolatát fókuszba állító installációi gyakran szakrális térben kapnak helyet, vagy éppen maguk az alkotások adnak a helyszínnek transzcendens jelentést.