Az első világháborúval összefüggésben született képzőművészeti alkotásokból mintegy 150 festményt, grafikát, szobrot és érmet bemutató kiállítás nyílt a balatonfüredi Vaszary Galériában. A majdnem teljes egészében a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből válogatott kiállítás arra törekszik, hogy a jelenkor szemszögéből nézve, reflektív módon tálalja a történelmi esemény képi dokumentumait, emellett felvillantsa a művészet és a háborús propaganda, valamint az egyéni művészpályák és a világháború összefüggéseit is.

Az első világháborúban a művészek elsősorban új témákat kerestek, sokan – például Nagy István, Herman Lipót, Zádor István – besorozott katonaként közvetlen résztvevői és szemtanúi voltak az eseményeknek. Már 1914-ben megalakították az Osztrák–Magyar Monarchia hadügyminisztériumának propagandaosztályán belül a sajtóhadiszállást, ahová újságírókat, fotósokat és művészeket hívtak meg. A tudósítók ennek keretében juthattak el a frontokra, ahol feladatuk a látottak rögzítése, és az elkészült riportokon, képi dokumentumokon keresztül a hátország informálása volt. A besorolás jól mutatja, hogy a katonapolitikai szervek a művészek tevékenységének fontosságát a sajtóéval egyenrangúnak tekintették: azt várták tőlük, hogy a háború eseményeit rögzítsék, és művészi eszközökkel illusztrálják.

A művészek igyekeztek megfelelni a dokumentálás kötelességének, s a szabályzat szerint az úgynevezett képgyűjtő állomáson meghatározott időnként le kellett adniuk egy-két képet. Ezek a művek legtöbbször valóban naturalista jellegű, a háborús jeleneteket hitelesen visszatükröző rajzok, akvarellek, vagy ritkábban olajképek voltak, hiszen a tábori körülmények kevéssé tették lehetővé nagyobb méretű festmények megalkotását.

Hamar szembesülniük kellett azonban azzal, hogy a modern háború már nem sűríthető egyetlen csataképbe. A megszületett művek így többnyire csata előtti és utáni tájképek lettek, vonuló bakákkal, kígyózó lövészárkokkal, vagy sajátos háborús „csendéletek" halott katonákkal, sírkeresztekkel. A hősök portréi mellett az ismeretlen elesettek, az inkább elképzelt, heroikus pillanatok mellett a vonuló trénoszlopok végtelen sora, vagy a háborús pusztítás nyomai váltak a művek fő témájává.

A dokumentatív szemléletű művek mellett számos olyan műalkotás is született, melyeket a művészettörténet a magyar képzőművészet jelentős teljesítményeként tart számon. Mednyánszky László régi álma teljesült, amikor 1914-ben – kora miatt csak némi közbenjárással – végre a sajtóhadiszállás tagjaként eljuthatott a frontra. Rögtönzött vázlatok százaival igyekezett megragadni a felbolydult világ képeit. Vaszary János éppúgy, mint Mednyánszky, önként jelentkezett a sajtóhadiszállásra. Társaihoz hasonlóan gyűjtötte a festői témákat, majd a helyszínen készített gyors vázlatok után egyéni portrékat, s embertömegek különböző megjelenési formáit dolgozta fel. Noha tudta, hogy a hivatalos elvárás szerint nem cél a háború sokkoló borzalmainak megörökítése, mégis számos ilyen rajza ismert.

A hátország életének háborús mozzanatait közvetítik a plakátok, a Biró Mihály, Földes Imre, Kürthy György és mások tervei alapján készült falragaszok, amelyek elsősorban a jótékony célú rendezvényekre, a hadsegélyezés különféle eseményeire hívták fel a figyelmet, de a korabeli utcákról nem hiányoztak a háborús konjunktúrát kihasználó, kereskedelmi hirdetmények sem.

A kiállítás kurátorai: Róka Enikő, Szücs György és Balázs Eszter.