A Néprajzi Múzeum 2014. július 17-én nyíló, A miskakancsó című kamarakiállítása egyedülálló módon mutatja be a kizárólag Magyarországon ismert tárgytípust, a miskakancsót.

Jelen ismereteink szerint a különböző gyűjteményekben mintegy 150 miskakancsót őriznek az 1820-as évek és 1940 közötti időből. E tárgytípus esetében mind számban, mind reprezentativitásában a Néprajzi Múzeum gyűjteménye a legrangosabb, az ismert daraboknak közel a fele múzeumunkban található. A kiállítás ezt a rendkívül változatos és izgalmas tárgytípust mutatja be, mégpedig először a teljes kollekciót, minden eddiginél részletesebben. A miskakancsó a köz- és magángyűjtemények kedvelt darabjai közé tartozik, egyike a legnépszerűbb magyar fazekasmunkáknak. A miskakancsó elnevezése a Mihály név becézéséből származik, előfordul „Boros Miska", „Korhely Miska", „Szomjas Miska" változatban is.

Miskakancsót hagyományosan csak az Alföldön készítettek. Az első darab Hódmezővásárhelyről való, 1824-ből. Ezt követően terjedt el más alföldi központokban, így elsősorban Mezőcsáton, Tiszafüreden, valamint Mezőtúron. A huszárságot nem véletlenül azonosították a magyarsággal, a vitézséggel, a magyar virtussal. Az ábrázolásokon bajuszos, csákós, huszárruhás férfialakként jelenítették meg. A miskakancsó gyakori kiegészítője a kígyó, amely sok borosedény díszítésében megtalálható. A kígyó a hiedelem szerint speciális tudású állat, mely örök élettel bír, így kívánnak a kancsó tulajdonosának hosszú életet. A miskakancsó legfontosabb készítőhelyei a 20. század első feléig változatlanok: Mezőcsát, Tiszafüred és Mezőtúr. Csak ezt követően terjedt el más területeken is. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy bár a 19. század folyamán a Tisza középső folyásánál nagyon népszerű volt a miskakancsó, nemzetközi ismertségét mégsem akkor, hanem a 20. század második felében nyerte el, amikor is a turisták egyik kedvelt emléktárgya lett, melyet szívesen vittek magukkal Magyarországról az itt töltött idők emlékéül, és nálunk is divat lett boroskancsóként való használata.

A kiállítással párhuzamosan katalógus is készült, amelyben a tanulmányok szerzői, Csupor István és Füvessy Anikó, eddig példa nélküli módon, az összes magyarországi miskakancsót megpróbálták azonosítani.

A kamarakiállítás és a katalógus a Néprajzi Múzeumot rendszeresen támogató Richard de Unger nagylelkű magánadományának köszönhetően valósultak meg.

Kurátor: Csupor István