A 20. századi magyar irodalom-, politika-, és színháztörténet kimagasló alakja, gróf Bánffy Miklós Erdély egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb családjából származott. Bánffy Budapesten nevelkedett, majd Kolozsváron jogi tanulmányokat folytatott. 1906-1910 között Kolozsvár és Kolozs vármegye főispánja volt, 1910-től képviselő, 1921-1922-ben külügyminiszter. (Diplomáciai tevékenységének legkiemelkedőbb eredménye a Sopron és térségében kiharcolt névszavazás, mely a "Hűség városának" Magyarországhoz visszakerülését eredményezte.)

Élete során mindig kapcsolatban állt a művészetekkel, zenét szerzett, festett, kosztümöket és díszleteket tervezett, színdarabokat írt és szépirodalmi tevékenységet folytatott. Az Operaház élén eltöltött több, mint fél évtizede alatt az operairodalom nagy alkotásait tűzte műsorra, valamint ekkor mutatták be először Bartók műveit. Bánffy Miklós 1916 végén kormánybiztosaként rendezte meg IV. Károly király koronázási szertartását. A két világháború között meghatározó szerepet játszott az erdélyi magyar irodalom fejlesztésében. Nemcsak az Erdélyi Helikon folyóirat főszerkesztője volt, hanem könyvillusztrátorként többek között Tamási Áron: Ábel a rengetegben első kiadása is az ő tollrajzaival jelent meg. Irodalmi főművének a három kötetes Erdélyi történet tekinthető.

A sokoldalú Bánffy műgyűjtő is volt, az apjától örökölt értékes gyűjteményt a második világháború kitörése előtt a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezte letétbe. Az Illúzió és tükröződés című kiállításon közel húsz, a Bánffy család tagjait, illetve a bonchidai kastélyt ábrázoló történelmi festmény és grafika lesz kiállítva a Nemzeti Múzeum (letéti) anyagából. A Szépművészeti Múzeumba 1951-ben került át az a négy ólom kisplasztika, melyek közül kettő a hódmezővásárhelyi tárlaton is megtekinthető lesz. Georg Raphael Donner, az osztrák barokk szobrászat kimagasló alakjának Merkúrt és Vénuszt ábrázoló alkotásai a 18 század derekán készültek.