A kiállítás alapvetően két nagyobb tematikus egységet jár körül: a jávai kultúrkör wayang hagyományát, amelyet a jellegzetesen nyugat-jávai változatot képviselő darabok közvetítenek, valamint Gaál József azon alkotásait, amelyeket épp ezek a bábok inspiráltak. A jávai wayang hagyománya archaikus, szigorú szabályok által kötött, ugyanakkor rendkívül rugalmas műfaj, amely ma rendszerint az iszlám értékeit is közvetíti. Folyamatos kölcsönhatásban áll a külvilággal, nyitott az újdonságok felé, s talán ennek köszönhető, hogy mind a mai napig élő és népszerű hagyomány Indonéziában. Gaál József művészetének formavilága, archaikus szimbolizmusa jól rokonítható a wayang világával. A kortárs szemszögből való megközelítés, alkotói reflexió aktualizálja és kitágítja egy hagyományos és távoli kultúra örökségét, jelentéskörét. A különbségek és hasonlóságok által új kontextusok és párbeszédek alakulhatnak ki, és a kiállítás célja egyben az is, hogy a kortárs magyar értelmezés révén, újabb nézőpontokat kínáljon az indonéz-szigetvilág művészetének megismeréséhez.

A hagyományt tehát Zboray Ernő nyugat-jávai gyűjtéséből származó fából faragott, színesre festett wayang bábok közvetítik a kiállításban, Gaál József műveiben pedig a kortárs művészet eszközei révén fogalmazódik újra, változik át a jávai művészet formavilága. Műciklusainak középpontjában - épp úgy, ahogyan a wayang játékok történeteinek és maguknak az előadásoknak is hagyományos jávai értelmezésben - az emberi létezés konfliktusának kibontása áll. Ennélfogva a kiállítás új és izgalmas értelmezési rétegeket tár fel egy távoli kultúra vizuális művészetének megismeréséhez.

 Zboray Ernő (Budapest, 1901-1959) 1921-ben utazott Jávára „szerencsét próbálni” az akkor általánosan nehéz magyarországi gazdasági helyzet következtében - és talán nem kevésbé kalandvágyból is. A holland gyarmatbirodalomhoz tartozó szigeten a magyar fiatalember hamarosan munkát talált - ebben az időben főként gumiültetvényeken dolgozott, előbb felügyelőként, később adminisztrátorként - és a trópusi élet minden nehézsége ellenére sikeres pályát futott be a gyarmati ültetvényes életben. Munkája főként Nyugat-Jávához kötötte, ahol a helyiek mindennapi életét, szokásait, mentalitását is megismerhette. Utazásáról, első három Jáván töltött évéről az 1924-ben Budapesten, a Világirodalom Könyvkiadóvállalat kiadásában megjelent, „Az örök nyár hazájában. Feljegyzések Jáva szigetéről” című könyvében számolt be, ezt követően még két könyve (Tizenöt év Jáva szigetén. 1936; Trópusi nap alatt. 1939) és számos cikke jelent meg Jávával kapcsolatban.

A jávai művészet, és talán mindenekelőtt a wayang hagyománya különös figyelmet kapott az akkor huszonéves fiatalember életében: korának európai viszonylatban is jelentős jávai wayang golek gyűjteményét hozta létre, nem egészen tíz év leforgása alatt. Gondosan rendszerezett és számon tartott tárgyai határozottan tudatos gyűjtési tevékenységet feltételeznek. A fennmaradt gyűjtemény, az ahhoz kapcsolódó dokumentumok és Zboray írásai alapján egy olyan gyűjtemény létrehozására irányuló szándék rajzolódik ki, amely nem csupán egy egységes egészként értékelhető tárgyegyüttes kialakítására törekszik, de a jávai kultúra szellemi örökségét is közvetítheti.

A Wayang igen sokrétű művészeti ág, melyet az indonéz lexikonok, ismeretterjesztő kötetek ma rendszerint az előadóművészetek közé sorolnak. Nyugati szóhasználatban a wayang kifejezést általában az árnyszínház, bábszínház vagy árnyjáték jelentésű szavakkal határozzuk meg. De eredeti környezetében, a jávai kultúrkörben a wayang nem csupán árnyjáték, hanem valójában egy igen sokrétű hagyományt magába foglaló, változatos előadási módokon keresztül megnyilvánuló rítus.

Számos változata ismert, az árnyjáték (wayang kulit) mellett létezik fából faragott bábokkal (wayang golek) játszott, emberek által előadott (wayang orang vagy wayang wong) vagy tekercsre festett változata (wayang beber) is.

A panakawanok a wayang játékok közkedvelt szereplői, az előadások rituális értelemben vett bohócai. A történetekben az egyszerű ember hangján szólalnak meg, de isteni eredetük folytán mégis nagy tekintélynek örvendenek, különösképpen Semar, aki mindannyiuk előképének is tekinthető. Külsejük torz és leginkább nevetséges, mondandójuk mégis megszívlelendő, mivel igen gyakran a jelen, illetve az adott helyzet eseményeire reflektálnak.

A buta (ejtsd: búta) a wayang játékok különböző démonszerű lényeire általánosan használt fogalom. Minden történetben szerepelnek, többek között mint a jó oldalon harcoló hősök ellenpólusai. Változatos formában jelennek meg, küllemük a hagyományos kereteken belül, többnyire szabadon alakítható. Megjelenésük erőt sugároz, rendszerint csúnyák, sőt ijesztőek.

Kurátor: Brittig Vera