Demeter István Jászapátiban született 1914. december 13-án. 1959-től 1977-ben bekövetkezett haláláig Sajószentpéteren volt plébános, ahol pezsgő szellemi élet bontakozott ki körülötte.

Irodalmi munkássága mellett festői életművének töredéke maradt meg hagyatékában, melynek gondozását a Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény végzi. A kiállítás anyaga a mintegy 5000 darabot felölelő képzőművészeti gyűjtemény némely kiemelkedő témakörét villantja fel a látogatók előtt.

Demeter István 1961-ben kezdett el aktívan festeni. Létmódja lett a festés, amely a "gyógyulást és gyógyítást, gyónást és gyóntatást" jelentette számára. Karizmatikus egyéniségének, világnézetének, hitvallásának lenyomata az a képi világ, amely ösztönös, ugyanakkor tudatos művészetében megmutatkozik. Érzékenyen reagált kora művészeti irányzataira, s belőlük egyéni festői stílust alakított ki.

Barátai elnevezték Prófétának. Prófétai hevületben fogant belső látomásai fejeződnek ki képeiben.

Művészeti felfogásáról Önéletrajzában vallott:

"A kísérletezés kötelesség ... Fogalmak nélküli lényegi érintkezés a titokkal, a lét mélységeivel - ilyesmi a művészi élmény, és ahhoz hasonló annak a kifejezési törekvése is ... Az ember benne él a korában, világában, élményei közt. Ezek a maguk módján kifejezésre törnek."

A sajószentpéteri szellemi műhely otthont adott a miskolci képzőművészeti élet ismert alkotóinak. Barczi Pál, Csohány Kálmán, Feledy Gyula, Kass János, Kondor Béla, Kopcsik Károly, Váli Dezső barátjukat, lelki atyjukat és művésztársukat szerették és tisztelték Demeter Istvánban.