A kiállítás egy olyan távoli, Magyarországon jobbára ismeretlen országból érkezett, amely mindeddig nem vagy alig vett részt kulturális cserekapcsolatokban. Kiemelten fontos kultúrdiplomáciai esemény, hogy ez a gyűjtemény most Budapesten lesz látható. Különleges műalkotások kerülnek a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában bemutatásra. Egy évszázados hagyományokkal bíró művészeti ág, tömör megfogalmazással, a szemet megragadó módon komponáló technikával megalkotott festményei rendkívüli élményt jelenthetnek a mai ember számára is. Ikonfestészetének története egyben a belorusz nép története is: a tárgyi emlékek bemutatják ezt az európai környezetben fejlődő kultúrát, a bizánci tradíciótól a nemzeti kultúra aranykoráig, a barokkig.

A ránk maradt műalkotások azt sugallják, hogy a belorusz művészet, a 15. századtól egészen a modern korig, az európai kultúra környezetében, annak hatásai alatt fejlődött. A kiállításon bemutatott alkotások bizonyítják, hogy a belorusz festők, a reneszánsztól egészen a felvilágosodás koráig, magas fokú mesterségbeli tudással rendelkeztek.

A Magiljov régió Garadok nevű falujából, a század második feléből származó, „Hodigitria" (Útmutató Istenszülő) típusba tartozó remekművön a bizánci tradíció harmonikusan egyesült a helyi, modern esztétikai ideállal.

A Minszk régióban lévő, Galinka falu templomából származó, szintén „Hodigitria" típusú ikon többféle technikával készült, amelyek a 17-18. század fordulójára voltak jellemzőek A ruhákat temperával festették meg, az arcokat és a kezeket tempera bázisú olajfestékkel alapozták. Az alkotások nagyméretűek, és a fény-árnyék hatások hangsúlyozása kézzelfoghatóvá teszi, egyéniséggel ruházza fel az ábrázolt alakokat. A festő magas tudásáról, az árnyékolás mellett, árulkodik még az aranyozott háttér, melybe virágos ornamentikát vésett.

A 17. század utolsó negyedéből származó, Pál apostolt ábrázoló ikon a grafikai előképek, minták hatását mutatja be. Az apostol alakját az „Akathisti" (Kijev-Pecserszki barlangkolostor, 1677) és az „Anthologion" (Kutyeinszkaja nyomda, 1647) című könyvekben található metszetek ihlették.

A Tamás és Bertalan apostolokat, valamint Simon és Fülöp apostolokat ábrázoló páros képek a 17. század végén készültek, a Vityebszki kormányzóság Jurcevo falujának Nagyboldogasszony templomából származnak. A művek letisztult kompozícióval, lakonikus formával és tompított színskálával rendelkeznek. A díszes, vésett háttér, hatásosan emeli ki az alakokat. A képek kiválóak, átszellemültek.

A Krisztus életét bemutató táblák a grodnói, 1642-51 között épült Angyali Üdvözlet templom karzatát díszítették. A ciklus az Evangéliumból vett jeleneteket illusztrál: az első kép Krisztus születését ábrázolja, ahogy Szűz Mária fölé hajol a jászolban, és a gondolataiba merült Szent József a botjára támaszkodik. A többi kép sorrendje a következő: „A pásztorok imádása", „Napkeleti Bölcsek imádása", „Gyertyaszentelő", „Menekülés Egyiptomba", „A Szent Család". Ismeretlen művész festette őket, az északi reneszánszra jellemző stílusban, és az európai metszetek hatását hordozva. A műveket részletgazdag kompozíció és élénk színskála jellemzi.

A 18. századi barokk egy különálló, ragyogó színfoltja a belorusz ikonfestészetnek. A helyi mesterek egyesítették az európai módszereket az ortodox tradícióval, így az ország művészete közelebb kerülhetett az európai művészeti áramlatokhoz. Az ikonfestők ügyesen alkalmazták a barokk esztétikát a perspektívák tervezéséhez, az ellentétes formákhoz, a komplex figurákhoz és a színek komponálásához a „Krisztus születése" és a „Krisztus a legfőbb metropolita" típusú ikonokon.

Az érett és késői barokk során a belorusz ikonfestészetre jellemző a művészeti ágak szintézise. Díszes kelméket használtak, és dombornyomású fémmel, vésett fával, vagy gipsszel borították az ikonokat.

A Liszkovo településről származó „Krisztus Pantokrátor" (Krisztus a Mindenség Ura) típusú ikon szintén a dombornyomású arany borítás hatását mutatja. Ez az ornamentika még a 18. század első felének díszítőművészetében is előfordult, amikor a festésmód megváltozott: az alapozás vékonyabbá vált, a hátterek vésését felváltotta a vakolás, és az olajfesték rétegei jobban kiemelkedtek. A század végére ez a technika lett domináns.