Andrzej Wajda Katyń című filmjében Tadeuszként keltette életre a Hamu és gyémánt főhősét, Maciejt. Mintha azt kívánta volna bemutatni, mi történik a Honi Hadsereg "kiátkozott katonájával", ha küzdeni akarását jelképező fegyverét és elveit megőrizve próbál meg boldogulni. Ha csak nevét változtatja meg, de jellemében rendíthetetlen marad, a berendezkedő sztálinista diktatúra kíméletlenül leszámol vele. A szabadság eszméjét képviselő Tadeusz is a macskaköveken végzi, mint Chopin zongorája, amelyet a kozákok egy varsói palota emeletéről bosszúból az utcára taszítottak az 1863 januárjában kirobbant szabadságharc idején.

A szmolenszki katasztrófa Andrzej Przewoźnikot is Maciej és Tadeusz társává avatta: a történelmi tragédiákban közös a sorsuk. Mindazokéval közös, akiket Andrzej Harkovban, Katyńban, Lembergben és megannyi más helyen emberhez méltón újra eltemetett. A fiatal történész egész életén át arra a feladatra készült, amelyet a rendszerváltozás után kialakult új helyzet 1992-ben felkínált neki.

Szeptember elején, a Mazowiecki-kormány eskütételének harmadik évfordulóján nevezték ki a Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács főtitkárává. Az 1947-ben alapított hivatalt átalakította, munkáját új tartalommal töltötte meg. Életének egyik legfőbb tette a katyńi - valamint a Katyń fogalmába beletartozó harkovi és mjednojei - tömegsírok feltárása és ezt követően a temető megépítése volt. Az 1970-es években letarolt és szemétlerakódó helyül kijelölt Lembergi Sasfiókok Temetőjének újjáépítése hasonlóan nagy vállalkozásnak bizonyult. Azok sírkertjét kellett ugyanis helyreállítani Ukrajna függetlenségének kezdetén, akik a város védelmében éppen az ukránok és a bolsevikok ellen haltak hősi halált 1918 és 1920 között.

Andrzej Przewoźnik páratlan tárgyalóképességét, diplomáciai készségét, empátiával átszőtt érvelését minősíti a siker: a temető 2005-ben történt felavatása. Ezen kívül kisebb-nagyobb katonatemetők százait hozta rendbe Kazahsztántól Budapesten át Wilhelmshavenig, Dél-Afrikától a norvégiai Narvikig. Cikkeket, előszókat, tanulmányokat írt, kiadványokat szerkesztett és finanszírozott, emléktáblákat, szobrokat állított, emlékműveket emelt. Elég, ha az "érintettség okán" a győri lengyel-magyar barátság emlékművére, a párkányi Sobieski-szoborra, az Eötvös Kollégium-i Felczak emléktáblára utalunk.

Tanácskozásokat szervezett és konferenciákon adott elő. Lexikon-oldalt betölt tisztségeinek felsorolása, de mindegyik posztja mögött munka van... És szakadatlanul gyűjtötte tervezett műveihez - így a II. világháború alatti magyar-lengyel kapcsolatok történetéhez is - a könyveket, a levéltári forrásokat. Több folyóméternyi iratot gyűjtött össze és rendezett. Tizennyolc éven át töltötte be a rábízott tisztet. Várta, hogy a rendre sorjázó feladatokat elvégezve nyugodt lélekkel leülhet hatalmasra tervezett könyvtárszobájának íróasztalához, s a magyar nyelvet is elsajátítva megírhatja például azt, miként lehetett Budapest Lengyelország harmadik fővárosa a II. világháború alatt, s - a legendáktól mentesen - csupán a források tükrében miként festettek a XX. század derekán a lengyel-magyar kapcsolatok.

A szentencia, hogy nincs pótolhatatlan ember, Andrzej Przewoźnik esetében érvényét veszíti: ő pótolhatatlan.