Gorka Géza, Gorka Lívia, Gorka Focht Géza – három generáció, a 20. századi magyar kerámia nagyságát reprezentáló három alkotó. Az ő művészetüket bemutató kiállítással folytatódik a magyar kerámiaművészet 20. századi nagy egyéniségeit bemutató sorozat a hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központban.

A tárlat kurátora, Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, a Wartha Vincze Kerámiaművészeti Alapítvány vezetője folyamatában kívánja bemutatni és dokumentálni a magyar kerámiaművészet fejlődését és a szakmai trendeket.

A dinasztiaalapító Gorka Géza (1894–1971) a magyar népi fazekasságtól jutott el a kerámia egyedi iparművészeti formájához, dekorációjához és máztechnológiájához. "A kerámiának nincs szüksége a társművészetek kifejezésmódjára, mert a tűz minősítésével önálló műfajjá válik" - vallotta. Art deco stílusban született figurális kerámia tárgyai az egész világon keresettek voltak. Jellegzetes „Gorka" használati tárgyai, az általa „feltalált" repesztett mázas kerámiák igazolták ifjúkori híressé vált kijelentését: „A közönség majd azt fogja akarni, amit én csinálok". Leánya, Lívia szerint Gorka Géza egy élet munkájával bizonyította, hogy a kerámia önálló műfaj. "Plasztikus, de nem szobrászat. Színes, de nem festészet. Rajzos, de nem grafika."

Verőce, a műhely, apja tanításai meghatározóak voltak Gorka Lívia (1925-2011) munkásságára. Az egyedülálló szépségű természeti környezet, a tehetség, a családi példa, a kíváncsiság és a szakmai kérdések hajtotta állandó kísérletezés méltó örökség volt ahhoz, hogy a keramikusként kezdő Gorka Lívia az egyéni szobrászati alkotáshoz érkezzen el a hetvenes években - írta róla Szabó Lilla művészettörténész. Gorka-Focht Géza (1952), a kortárs magyar kerámia magányos alkotója nagyapja hagyományihoz tért vissza és fontosnak tartja, hogy saját maga korongolva, de magas hőfokon égetve készítsen használati tárgyakat. Étkészletei, vázái, tálai magukon őrzik a családi hagyományokat, a kerámia precíz ismeretét, kézbe fogható a szép tárgy szeretetét.