Mindkét mesterszállási képzőművész Kunszentmártonban érettségizett. Molnár Erika a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán, Molnár Margit pedig ugyanezen egyetem szobrász szakán szerzett művészdiplomát az elmúlt években.

Molnár Erika litográfiáin felbukkanó allegorikus figurák nem egy-egy mitológiai témakör közvetlen illusztrációiként, hanem belső tartalmak, érzelmek, hangulatok jelképeiként jelennek meg. A metamorfikus formavilág a gondolatok formálódására, az anyagi és a szellemi világ érzékeny kapcsolatrendszerére utal. Az ideák formailag kristályszerűen jelennek meg úgy, hogy a térbeli- és a kivágott síkszerű formák összekeverednek. Ez a formanyelv egyszerre mutatja meg a dolgok - lágy, organikus, hajlékony - kristályos, geometrikus, síkszerű - légies, térbeli, lebegő - mivoltát. A kompozíciók éppen az ilyen eltérő minőségeket érzékeltető képelemek között teremtenek egyensúlyt. Így minden fény és árnyék, vonal és folt, szín és forma, sík és térkapcsolat képes többértelmű jelentés hordozására.

Molnár Margit térkompozíciói, viasz- és bronz kisplasztikái összetett formarendjükkel, magabiztos anyagkezelésükkel hatnak. A nyitott enteriőrökben, a szobrász műtermek hangulatát, az alkotó saját műteremélményeit kapcsolja össze a 20. század legjelentősebb magyar szobrászának, Stróbl Alajos életművének feldolgozásával. A téri ellenpontozás és figyelemvezetés következménye, hogy csak a nézőpontok változtatásával, egy időbeli és térbeli folyamatban tárul fel a részletek formagazdagsága, logikai kapcsolatrendszere. A körplasztikákon megfigyelhető karakterérzék, formabiztonság és kísérletező kedv adja a kiállított érmek és rajzok kifejező erejét is.