A tárlaton a hagyományos festészeti műfajok közül életképpel és tájképpel egyaránt találkozunk. Kiemelt értéket képviselnek a 19. század utolsó harmadában készült historizáló (Benczúr Gyula) és realista életképek (Munkácsy Mihály). Amikor a társadalmi átalakulásokkal párhuzamosan már leáldozóban volt a historizáló képek divatja, a magyar történelem tragikus hőseit fokozatosan felváltották a hétköznapi élet teatralitást nélkülöző jelenetei: a paraszti és a polgári miliőt bemutató zsánerképek. Kiváló példái ennek Fényes Adolf és Szöri József alkotásai.

A kiállítás néhány kép erejéig azt is felvillantja, miként változott meg a 19. századtól kezdődően a tájszemlélet: a romantikus tájak helyett a valóság objektív visszatükrözésére, természethűségre törekvő naturalista alkotások születtek, majd a múlékony benyomások érzékeltetését célul kitűző impresszionizmus, és ezen is túllépve a közvetlen természeti látványtól elszakadó, immár autonóm műalkotást létrehozó, 20. század eleji, expresszív irányzatok.

Az 1896-ban alapított és évtizedekig működő nagybányai művészkolónia a korszak legkiválóbb festőit (többek között Csók Istvánt, Hollósy Simont és Iványi Grünwald Bélát) gyűjtötte egybe, és vált a magyar művészet történetének egyik központjává. Különös színfoltjai a kiállításnak az egyéni utakat bejáró művészek, Mednyánszky László és Tóth Menyhért munkái. Minthogy a válogatás a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből érkezett, ugyancsak fontosak a szegedi kötődésű művészek Kukovetz Nana, Nyilasy Sándor, Szöri József bemutatkozásai.