Tarr Hajnalka (1977) eddigi oeuvre-je következetesen és koherensen a körülette lévő világ rendszerelvű megfigyeléséről, feldolgozásáról tanúskodik. Rajzaival, időnként monumentálissá váló installációival, objektjeivel, lírai fotóalapú munkáival és a dunaújvárosi kiállításon bemutatott mozaikképeivel is a valóságot, illetve a hozzákapcsolódó viszonyát kutatja, rendszerekben, struktúrákban gondolkodva, sorozatokat létrehozva, melyek egymásra épülve bontják ki az alkotó túlélési stratégiáját. Művészi praxisára saját hiperszenzibilitásának analitikus elemzése jellemző a kezdetektől, amely az érzékeny, mindent befogadni akaró nő biztonság utáni vágyából fakad. Megismerni valamit Tarr Hajnalka szerint „minimum csökkenti, vagy akár el is távolítja a félelmet. A megismerés megengedi, hogy elengedjem az ismeretlenségi faktorból eredő félelmet, majd ezt követően elengedjem azt is, amit tudok arról a dologról,… ready made-ként kezeljem őket.”

A Kortárs Művészeti Intézet- Dunaújváros kiállításán bemutatott, új sorozat, az In Vitro „H” üvegmozaikokból álló táblaképek sora. A művész üveglapokra ragaszt giclée printet, majd ezeket a táblákat vágja 3x3 centiméteres darabokra, melyekből új „énhalmazt” épít. A mozaikokon fotók, grafikák, a magyar értelmező szótár lapjai, szőtt Braille-írással írt papírlapok részletei láthatóak. A cím arra a kísérleti technikára utal, amikor a vizsgálati folyamat nem az élő szervezetben, hanem azon kívül, ellenőrzött körülmények között zajlik le, ellentétben az „in vivo” eljárással. Úgy foglalkoznak ezek a kísérletek az organizmusok bizonyos részeire kifejtett változó hatásokkal, mint ahogy Tarr Hajnalka művei (tárgylemezei) mutatják nekünk, hogy vizsgálja a művész kívülről saját, hullámokban érkező reakcióit a különböző külső és belső hatásokra.


„Az üveg alatti jelenség egyfajta molekuláris performansz, valami, amit nem tudok fizikailag bemutatni, de valós történés, melyet így üveg alatt, a képek felsokasításával és újrarendezésével mutatok meg. Mind a test, mind a benne élő ember állandóan rezonál az őt ért hatásokra, belső és külső folyamatokra, a valósággal való konfrontációnak köszönhetően, így a statikus portré nem felel meg a valóságnak. Egyszerre adott egy identitás, ami leginkább egy halmaz, és adott ennek az identitásnak az állandó átalakulása, kimozdulása, összekavarodása a hozzá elérő (vele kölcsönhatásba kerülő) dolgokkal. Ez a rezonancia –mondhatjuk, érzékenység – új és új pillanatnyi konstrukciókat szül, mint „személy”, amelyeket vizuálisan nehéz megragadni.

Leginkább atomok összességének, hologram -képnek, -lénynek érzem magam, amin keresztülsöpör minden inger, és feldúl, hogy aztán leülepedve egyfajta bontott, vegyes képként térjen pillanatnyi nyugovóra.”

(Tarr Hajnalka)


Tarr Hajnalka In Vitro „H” című sorozata először szerepel kiállításon, így e dunaújvárosi bemutató minden bizonnyal a szakma és a nagyközönség számára is izgalmas élményt kínál.