Eseménynaptár
2019. július
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
2019.07.19. - 2019.08.23.
Dunaújváros
2019.07.15. - 2019.09.16.
Budapest
2019.07.10. - 2019.09.22.
Budapest
2019.07.03. - 2019.07.24.
Budapest
2019.07.01. - 2019.12.30.
Budapest
2019.06.28. - 2019.09.28.
Mezőkövesd
2019.06.28. - 2019.10.20.
Budapest
2019.06.22. - 2019.07.31.
Szombathely
2019.06.22. - 2019.09.01.
Mosonmagyaróvár
2019.06.22. - 2019.07.31.
Szombathely
2019.06.22. - 2019.12.31.
Budapest
2018.09.14. - 2019.12.31.
Budapest
2012.03.01. - 2012.03.31.
Vác
2012.02.01. - 2012.02.29.
Miskolc
2012.01.22. - 1970.01.01.
Budapest
2011.10.04. - 1970.01.01.
Nagykáta
2011.10.01. - 1970.01.01.
Nagykáta
2011.10.01. - 1970.01.01.
Nagykáta
2011.09.30. - 1970.01.01.
Nagykáta
KOGART Tihany - Tihany
Cím: 8237, Tihany Kossuth Lajos utca 10.
Telefonszám: (87) 538-042
Nyitva tartás: IV.1-VI.30.: H-V 10-18
VII.1-VIII.31.: H-V 9-19
IX.1-X.31.: H-V 10-18
XI.1-III.31.: P-V 10-16
2019.06.15. - 2019.09.15.
festészet, időszaki kiállítás, képzőművészet
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
1973-ban Tihany adott otthont Kondor Béla (1931-1972) festő- és grafikusművész első posztumusz kiállításának, melyet hagyatékából rendeztek, így jelen helyszín adekvát színhelye a róla való megemlékezésnek és a munkássága előtti tisztelgésnek. A művészetét elemző írásokban – Kovács Péter nyomán – hamar megjelent az „utolsó ikonfestő” titulus, mely egyszerre utal életművének ikonos korszakára, világképének univerzális jellegére és a művészet iránti szerzetesi alázatára. A kiállítás anyaga részben ebből az ikonosnak nevezett korszakából válogat, részben pedig kitágítja a meghatározást a szerkezetet, konstrukciót előtérbe helyező művekkel.
Kondor Béla - Az utolsó ikonfestő
Kondor gyakran és termékenyen nyúlt vissza régi korok, elsősorban a középkor és a reneszánsz művészetéhez. Alkotásaiban a keresztény mitológia elemeit, bibliai, illetve szentek életének történeteit dolgozta fel; illetve beemelte a régi műfajok formakincsét, kompozícióit, ikonográfiáját és stíluselemeit. Így Kondor számára mintát jelentettek a kisméretű, magánáhítat céljára készült korai, trecento oltárok, például Duccio alkotásai.

Kondor előszeretettel használta fel a keleti kereszténység kultikus szentképeinek, az ikonoknak a képszerkezetét is. Az ikonok szerepe a hívő és az Isten, valamint a szentek közötti kapcsolat megteremtése. Közülük a bizánci „vita” ikonok a szentek élettörténetét mutatták be: a középső mezőben álló szent körül apróbb jelenetekben szerepeltek életének fontosabb epizódjai. Ezt a szerkezetet követi a Katalin oltár (1961) külső oldala, és a Halál angyala (1959) sorozaton is ehhez hasonlóan helyezett el Kondor álló figurákat a középkép kaszás angyala köré. A monumentalitás iránti igénye vezette Kondort az Ikonosztáz (1969) sorozat megalkotásában. A keleti kereszténység templomaiban az ikonosztáz egy olyan, ikonokat tartalmazó fal, amely elválasztja a templomhajót és a szentélyt, átvitt értelemben kapu a látható és láthatatlan világ között. Kondor Ikonosztáza egyszerre aranyszínű kupolás templom és ház, amely otthont ad az emberi élet történéseinek.

A kiállításon látható két illusztráció-sorozat közül a William Shakespeare Hamletjéhez készítettek témájuk és fametszetes technikájuk révén szintén beleilleszkednek Kondor archaizáló törekvéseibe megidézve a középkori Haláltánc-ábrázolásokat. A William Blake-versek esetében szabadabban interpretálja a szövegeket, anakronisztikus gépezetek, bizarr épületek tűnnek fel egy egyszerre individuális és kozmikus pokoljárás mementóiként.

„Ki vállalkozik arra, hogy a rohanó, változó világban ne a fősodorban ússzon, ne azt csinálja, aminek a törvényei internacionálisak? Kondor Béla volt az, aki valami ilyenre vállalkozott. Megpróbálta az ikonfestészet hagyományait folytatni. Annak formai monotóniáját ő egy tartalmival váltotta föl. Ha úgy tetszik: vállalkozott arra a századunkban valóban hálátlan feladatra, hogy az ún. örök emberi értékeket állítsa művészetének középpontjába. Vállalkozott arra, hogy az élesen szétválasztott jó és rossz, szép és csúnya ellentmondásaiban tárja föl világunkat, s hogy a végén az egészet bearanyozza szeretetével, s mint egykor a megmosott áldozati állatot a hívek az oltárra, azzal az alázattal emelje a művészet szférájába.” (Kovács Péter: Az utolsó ikonfestő (részlet), Kortárs, 1973. március)