Eseménynaptár
2024. március
26
27
28
29
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
2024.03.15. - 2024.03.15.
Szentendre
2024.03.14. - 2024.03.15.
Fülek
2024.03.11. - 2024.03.11.
Balassagyarmat
2024.03.09. - 2024.06.22.
Kecskemét
2024.03.08. - 2024.03.08.
Sepsiszentgyörgy
2024.03.08. - 2024.05.01.
Túrkeve
2024.03.07. - 2024.04.21.
Gyula
2024.03.04. - 2024.03.10.
Budapest
2024.03.02. - 2024.03.03.
Szentendre
2024.03.02. - 2024.03.02.
Eger
2024.03.01. - 2024.03.01.
Sepsiszentgyörgy
2024.03.01. - 2024.08.31.
Szeged
2024.03.01. - 2024.04.01.
Tatabánya
2024.02.29. - 2024.02.29.
Szombathely
2024.02.29. - 2024.04.30.
Herend
2024.02.28. - 2024.02.28.
Hódmezővásárhely
2024.02.23. - 2024.03.10.
Hódmezővásárhely
2024.02.22. - 2024.05.19.
Szombathely
2024.02.15. - 2024.03.15.
Hódmezővásárhely
2024.02.10. - 2024.05.12.
Debrecen
KOGART Tihany - Tihany
Cím: 8237, Tihany Kossuth Lajos utca 10.
Telefonszám: (87) 538-042
Nyitva tartás: IV.1-VI.30.: H-V 10-18
VII.1-VIII.31.: H-V 9-19
IX.1-X.31.: H-V 10-18
XI.1-III.31.: P-V 10-16
A kiállítás már nem tekinthető meg.
2019.06.15. - 2019.09.15.
festészet, időszaki kiállítás, képzőművészet
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
1973-ban Tihany adott otthont Kondor Béla (1931-1972) festő- és grafikusművész első posztumusz kiállításának, melyet hagyatékából rendeztek, így jelen helyszín adekvát színhelye a róla való megemlékezésnek és a munkássága előtti tisztelgésnek. A művészetét elemző írásokban – Kovács Péter nyomán – hamar megjelent az „utolsó ikonfestő” titulus, mely egyszerre utal életművének ikonos korszakára, világképének univerzális jellegére és a művészet iránti szerzetesi alázatára. A kiállítás anyaga részben ebből az ikonosnak nevezett korszakából válogat, részben pedig kitágítja a meghatározást a szerkezetet, konstrukciót előtérbe helyező művekkel.
Kondor Béla - Az utolsó ikonfestő
Kondor gyakran és termékenyen nyúlt vissza régi korok, elsősorban a középkor és a reneszánsz művészetéhez. Alkotásaiban a keresztény mitológia elemeit, bibliai, illetve szentek életének történeteit dolgozta fel; illetve beemelte a régi műfajok formakincsét, kompozícióit, ikonográfiáját és stíluselemeit. Így Kondor számára mintát jelentettek a kisméretű, magánáhítat céljára készült korai, trecento oltárok, például Duccio alkotásai.

Kondor előszeretettel használta fel a keleti kereszténység kultikus szentképeinek, az ikonoknak a képszerkezetét is. Az ikonok szerepe a hívő és az Isten, valamint a szentek közötti kapcsolat megteremtése. Közülük a bizánci „vita” ikonok a szentek élettörténetét mutatták be: a középső mezőben álló szent körül apróbb jelenetekben szerepeltek életének fontosabb epizódjai. Ezt a szerkezetet követi a Katalin oltár (1961) külső oldala, és a Halál angyala (1959) sorozaton is ehhez hasonlóan helyezett el Kondor álló figurákat a középkép kaszás angyala köré. A monumentalitás iránti igénye vezette Kondort az Ikonosztáz (1969) sorozat megalkotásában. A keleti kereszténység templomaiban az ikonosztáz egy olyan, ikonokat tartalmazó fal, amely elválasztja a templomhajót és a szentélyt, átvitt értelemben kapu a látható és láthatatlan világ között. Kondor Ikonosztáza egyszerre aranyszínű kupolás templom és ház, amely otthont ad az emberi élet történéseinek.

A kiállításon látható két illusztráció-sorozat közül a William Shakespeare Hamletjéhez készítettek témájuk és fametszetes technikájuk révén szintén beleilleszkednek Kondor archaizáló törekvéseibe megidézve a középkori Haláltánc-ábrázolásokat. A William Blake-versek esetében szabadabban interpretálja a szövegeket, anakronisztikus gépezetek, bizarr épületek tűnnek fel egy egyszerre individuális és kozmikus pokoljárás mementóiként.

„Ki vállalkozik arra, hogy a rohanó, változó világban ne a fősodorban ússzon, ne azt csinálja, aminek a törvényei internacionálisak? Kondor Béla volt az, aki valami ilyenre vállalkozott. Megpróbálta az ikonfestészet hagyományait folytatni. Annak formai monotóniáját ő egy tartalmival váltotta föl. Ha úgy tetszik: vállalkozott arra a századunkban valóban hálátlan feladatra, hogy az ún. örök emberi értékeket állítsa művészetének középpontjába. Vállalkozott arra, hogy az élesen szétválasztott jó és rossz, szép és csúnya ellentmondásaiban tárja föl világunkat, s hogy a végén az egészet bearanyozza szeretetével, s mint egykor a megmosott áldozati állatot a hívek az oltárra, azzal az alázattal emelje a művészet szférájába.” (Kovács Péter: Az utolsó ikonfestő (részlet), Kortárs, 1973. március)