Közel kétévnyi fáradhatatlan fotós munka eredményét láthatják a tárlatra látogatók a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény falai között. Az épületfotózás talán egyik legfontosabb pillérei az esztétikai érzék, a technikai tudás, dokumentáló szemlélet becsületessége.

Mészáros Gábor fotói a motívumok kalandos felfedezésétől kezdve az exponáláson és az utómunkán át a nyomtatásig személyes alkotói folyamatról árulkodnak. Ez a gondolkodás e kiállítás alkalmával univerzálissá válik, felkészítve minket is a múlt műemlékeinek befogadására. Az épületek homlokzatain látható díszek, motívumok, domborművek, szobrok mágnesként vonzzák a tekintetet. Az utcákon sietők meg-megállnak egy pillanatra és talán elgondolkodnak azon, kik lehettek azok a megrendelők, akik ezeket a díszeket házaikon látni akarták, s kik lehettek azok, akik megtervezték és létrehozták e díszítőművészeti alkotásokat. Mészáros Gábor fotóművész fényképei közel hozzák a műveket és bizonyítják: a tehetség, szakértelem és kreativitás együttese igazi remekműveket eredményezett az 1880-as, 1890-es, vagy akár az 1910-es évek Budapestjén, a Belső-, és Középső-Ferencvárosban.

„Előre-hátra tologatta tagozatait. Nagy árnyékvetésű mélyedéseket és domborodásokat teremtett a falak felületén. Csavarta az oszlopot, megtörte a párkányt, görbére hajlította az alaprajzot, rizalitokat tolt előre, aszimmetrikussá hajlította a mezőket, nyüzsgést és mozgást telepített a falsík egykori elvont geometriájára. Pezsegni, élni kezdett az épület, a józan fegyelem és fölényes nyugalom egyszerre eltűnt. Ily értelemben majdnem plasztikai bélyegűvé lett maga az architektúra. Szobrokat építettek, mint ahogy a barokkban házakat mintáztak. Ez volt a múlt. Manapság azt akarjuk, hogy a díszítőművész járjon kezére az építésznek, adjon új hangsúlyt a szerkezetek fontos pontjainak.”