Eseménynaptár
2018. november
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
2018.11.18. - 2019.01.06.
Budapest
2018.11.16. - 2018.11.16.
Veszprém
2018.11.16. - 2018.11.16.
Debrecen
2018.11.15. - 2018.11.15.
Budapest
2018.11.15. - 2018.12.30.
Pécs
2018.11.06. - 2018.11.06.
Veszprém
2018.10.31. - 2018.10.31.
Budapest
2018.10.30. - 2018.11.22.
Budapest
2018.10.30. - 2019.04.29.
Budapest
2018.10.26. - 2019.03.31.
Budapest
2018.10.25. - 2019.01.20.
Szécsény
2018.10.22. - 2018.10.28.
Budapest
2018.10.20. - 2018.10.23.
Szentendre
2018.10.18. - 2018.11.30.
Budapest
2018.10.18. - 2019.01.27.
Veszprém
2018.10.18. - 2019.01.27.
Budapest
2018.10.18. - 2019.01.13.
Budapest
2018.10.17. - 2018.10.17.
Budapest
2018.10.17. - 2018.10.17.
Szeged
Műcsarnok - Budapest
A Műcsarnok épülete
Cím: 1146, Budapest Dózsa György út 37.
Telefonszám: (1) 460-7000, (1) 363-2671
Nyitva tartás: K-Sze 10-18, Cs 12-20, P-V 10-18
2018.11.18. - 2019.01.06.
1956, festészet, időszaki kiállítás, Kádár-korszak, képzőművészet, történelem, Újkor, XX. század
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Múzeumi belépők, szolgáltatások árai:
Belépő felnőtteknek
1200 HUF
Belépő felnőtteknek
(a Műcsarnok + az Ernst Múzeum megtekintésére)
1400 HUF
Csoportos belépő felnőtteknek
(10 főtől)
800 HUF
/ fő
Belépő diákoknak
(6-26 éves korú EU-s állampolgárok)
600 HUF
Belépő diákoknak
(a Műcsarnokba és az Ernst Múzeumba, 6-26 év)
700 HUF
Csoportos belépő diákoknak
(10 főtől)
400 HUF
/ fő
Belépő nyugdíjasoknak
(a Műcsarnokba és az Ernst Múzeumba, 62-70 év)
700 HUF
Belépő nyugdíjasoknak
(62-70 éves korú EU-s állampolgárok)
600 HUF
Belépő családoknak
(1 felnőtt + 2 gyermek)
1800 HUF
/ család
Belépő családoknak
(2 felnőtt + 2 gyermek)
2400 HUF
/ család
1956 kép­ző­mű­vé­sze­te olyan, a Kádár-kor­szak­ban (1956-1989/90) lét­re­jött al­ko­tá­sok együt­te­se, ame­lyek a for­ra­da­lom ese­mé­nye­it, hely­szí­ne­it és sze­rep­lő­it, va­la­mint szel­le­mi­sé­gét és em­lé­két örö­kí­tik meg – itt­hon és kül­föl­dön. A cím má­so­dik tag­já­nak je­len­té­se itt: kül­föld­ről, ma­gyar emig­rá­ci­ók­ból, szi­get- ma­gyar­sá­gok­ból. A ne­gye­dik (1944-45, 1947) és főleg az ötö­dik (1956) nagy emig­rá­ci­ós hul­lám­ban kül­föld­re ke­rült kép­ző­mű­vé­szek művei rész­ben még Ma­gyar­or­szá­gon ké­szül­tek, s al­ko­tó­ik­kal együtt hagy­ták el az or­szá­got. Na­gyobb ré­szük kül­föl­dön szü­le­tett, a sza­bad vi­lág­ban, fé­lel­mek és cen­zu­rá­lis aka­dá­lyok meg­lé­te nél­kül. A Kádár-rend­szer itt­hon til­tot­ta és szank­ci­o­nál­ta a for­ra­da­lom po­zi­tív elő­je­lű meg­idé­zé­sét, mivel ők „el­len­for­ra­da­lom”-nak igye­kez­tek be­ál­lí­ta­ni. Cs. Szabó Lász­ló az ok­tó­be­ri for­ra­da­lom le­ve­ré­sét kö­ve­tő időt „szov­jet ka­to­nai rém­ura­lom”, „új sztá­li­niz­mus”, „újabb Bach-kor­szak” jel­zős szer­ke­ze­tek­kel ne­ve­zi meg. „Újabb Bach-kor­szak eresz­ke­dett Ma­gyar­or­szág­ra, immár a har­ma­dik, s az in­tel­lek­tu­sok­ra a leg­vé­re­sebb. /…/ Kü­lö­nös, két­fe­jű szörny lett a ma­gyar em­ber­ből. Egyik fejét ha­zá­já­ban vi­se­li, s úgy hív­ják, hogy El­len­for­ra­dal­már, a má­si­kat Nyu­ga­ton hord­ja, s az a neve, hogy Tanú. Egyik fe­jé­vel vész­tör­vény­szé­kek, má­sik­kal ve­gyes bi­zott­sá­gok előtt áll, egyi­ket a vesz­tő­hely­re ké­szí­tik elő, a másik tol­má­csolt sza­vak­kal vissza­ké­rő­dzi a hős­tet­te­it. Az El­len­for­a­dal­már és a Tanú per­sze egy sze­mély volt 1956 ok­tó­be­ré­ben”.[1] A Nyu­gat­ra ju­tott kép­ző­mű­vész-tanú tudta vi­zu­á­li­san hi­te­le­sen meg­idéz­ni a for­ra­dal­mat.

A ne­gye­dik emig­rá­ci­ós hul­lám­ban kül­föld­re tá­vo­zot­tak nem élték, köz­vet­le­nül nem is él­het­ték át a for­ra­dal­mat. Ők csu­pán köz­ve­tett él­mé­nyek (el­be­szé­lé­sek, rá­dió­adá­sok és sajtó be­szá­mo­lók, a meg­je­lent fény­ké­pek stb.) alap­ján al­kot­hat­tak képet ma­guk­nak a tör­tén­tek­ről. E cso­port­ba so­rol­ha­tó al­ko­tók: Deéd Fe­renc, Fi­ed­ler Fe­renc, Dom­ján Jó­zsef, Sza­lay Lajos.

A for­ra­dal­mat átélő és kül­föld­re tá­vo­zó kép­ző­mű­vé­szek közül sok­nak pá­lyá­ja meg­tört, nem tu­dott ki­tel­je­sed­ni, és ha szü­let­tek is mű­ve­ik 1956 szel­le­mé­ben, azok már nem vol­tak el­ér­he­tő­ek az el­múlt év­ti­ze­dek­ben sem (pl. Sze­ge­di Ernő szob­rász­mű­vész a Kép­ző­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­lán el­esett tár­sai em­lé­ké­re ké­szí­tett egésza­la­kos szob­ra). Vagy már a rend­szer­vál­tás, a Ma­gyar­or­szág­ra vissza­ve­ze­tő út meg­nyí­lá­sa előtt el­vesz­tek a ha­za­té­rés szá­má­ra (vagy köz-, il­let­ve ma­gán­gyűj­te­mény­be ke­rül­tek, vagy fi­zi­ka­i­lag meg­sem­mi­sül­tek). Ne­he­zí­tet­te (és vál­to­zat­la­nul ne­he­zí­ti) a ku­ta­tást, az 1956-os művek föl­tá­rá­sát még az is, hogy a Kádár-rend­szer egé­szé­ben a ma­gyar emig­rá­ció saj­tó­ter­mé­ke­it, ame­lyek a kép­ző­mű­vé­sze­tek­nek is fon­tos mé­di­u­mai vol­tak Ma­gyar­oro­szá­gon a for­ra­da­lom em­lé­ké­nek él­te­té­se, ápo­lá­sa, ébren tar­tá­sa miatt - szi­go­rú­an zá­rolt anyag­ként ke­zel­ték, így a köz­zé­tett in­for­má­ci­ók­tól is el vol­tunk zárva. Ehhez még hozzá kell venni azt a tényt is, hogy mi­ni­má­lis azon pub­li­ká­ci­ók száma, ame­lyek el­ső­ren­dű­en fog­lal­koz­ná­nak a for­ra­da­lom­mal össze­füg­gés­be hoz­ha­tó mű­vek­kel. A két­száz­ezer ma­gyar emig­ráns szo­cio­ló­gi­ai össze­té­te­le – ki­vé­ve a pa­raszt­sá­got – nagy­já­ból le­ké­pez­te az 1950-es évek kö­ze­pi ma­gyar tár­sa­dal­mat, vagy­is az el­tá­vo­zott ér­tel­mi­sé­gi­ek és mű­vé­szek ará­nya a tár­sa­da­lo­mé­nak meg­fe­le­lő­en ala­kult. Sem­mi­fé­le föl­mé­rés nem tör­tént, és meg­bíz­ha­tó adat nincs arra vo­nat­ko­zó­an, hogy va­ló­já­ban hány kép­ző­mű­vész és hány, fő­is­ko­lai ta­nul­má­nya­it meg­sza­kí­tó s azt a be­fo­ga­dó or­szág­ban be­fe­je­ző hall­ga­tó hagy­ta el az or­szá­got. Egyet­len, a Kép­ző­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­lá­ról emig­rált hall­ga­tó-szám is­mert: „har­minc­nyolc­an el­hagy­ták ha­zá­ju­kat”[2]. El­vi­leg szá­mol­nunk kell(ene) olyan fi­a­ta­lok­kal is, akik az új ha­zá­juk­ban ta­nul­tak kép­ző­mű­vé­sze­tet, és így már a be­fo­ga­dó or­szág vi­zu­á­lis kul­tú­rá­ja épül­he­tett be meg­ha­tá­ro­zó­an a szem­lé­le­tük­be. Ez annál in­kább fon­tos, mert az emig­rá­ci­ós létet el­ső­sor­ban kul­tu­rá­li­san élték meg, és kol­lek­tív me­mó­ri­á­juk­ban po­zi­tív em­lék­ként rak­tá­roz­ták el az öt­ven­hat­ban tör­tén­te­ket, s ennek meg­fe­le­lő­en az éb­ren­tar­tá­sát, meg­fo­gal­ma­zá­sát szin­te kö­te­les­ség­nek érez­ték. Sok emig­ráns­sal együtt val­lot­ták: „Cé­lunk az, hogy a ma­gyar sza­bad­ság­harc szel­le­me min­den­ho­vá el­jus­son”[3]. (El­len­tét­ben az itt­hon élők­nek a Kádár-rend­szer dik­tál­ta for­ra­da­lom-él­mény el­foj­tá­sá­val.)

A Nyu­gat­ra tá­vo­zott kép­ző­mű­vé­szek egy része a for­ra­da­lom köz­vet­len át­élé­sé­ből ke­let­ke­zett mű­ve­it vitte ma­gá­val, me­ne­kí­tet­te az új ha­zá­já­ba, s lelki szük­ség­le­tei, él­mé­nyei pa­ran­cso­ló­an ki­kí­ván­ko­zó meg­fo­gal­ma­zá­si szán­dé­ká­ban még gya­ra­pí­tot­ta azo­kat. Vol­tak olya­nok is, akik ’út köz­ben’, az emig­rá­lás során, annak ál­lo­má­sa­in raj­zol­tak, s mű­ve­ik el­ső­sor­ban a me­ne­kü­lők hely­ze­té­nek és lel­ki­ál­la­po­tá­nak hű tük­rei (Nagy Éva, Pro­kop Péter). Ma­ro­sán Gyula – so­kak­hoz ha­son­ló­an – már az új ha­zá­já­ban rajz-so­ro­zat­ban be­szél­te el a saját és kép­ző­mű­vész fe­le­sé­ge emig­rá­ci­ó­ját, s meg­fo­gal­maz­ta mind­azon ké­pe­it, (fo­tó­mon­tázs, fest­mé­nyek és nagy­szá­mú rajz-so­ro­zat­ban), ame­lyek a for­ra­da­lom átélt (vagy le­írá­sok, fény­ké­pek köz­ve­tí­tet­te) ese­mé­nye­it rög­zí­tik. A kép­ző­mű­vé­sze­ti ta­nul­má­nya­i­kat Nyu­ga­ton kez­dők vagy foly­ta­tók, az „56-os mű­vé­szek” (Mi­há­lyi Géza fo­gal­ma[4]) el­ső­ként ki­ál­lí­tá­so­kon, ezzel pár­hu­za­mo­san a saj­tó­ban mu­tat­hat­ták be a mun­ká­i­kat. A for­ra­da­lom év­for­du­ló­i­ra (már az el­ső­től) a ma­gyar nyel­vű sajtó és kü­lön­fé­le ren­dez­vé­nyek, prog­ra­mok (a for­ra­da­lom em­lé­ké­re ren­de­zett hang­ver­se­nyek­től a VIT-ig) is igé­nyel­tek vi­zu­á­lis ese­mény- és em­lék­idé­ző mű­ve­ket. Ada­tunk van arról, hogy az e név­sor­ban sze­rep­lők­nek szü­let­tek 56-os mun­kái, ám csak az itt dől­ten ír­tak­tól tu­dunk ki­ál­lí­ta­ni: Amb­rus Győző, Ács Jó­zsef, Ács Lász­ló, Áldor (?), Bá­lint Endre, Ba­logh Zol­tán, Beck And­rás, Bodó Sán­dor, Bor­be­re­ki Ko­vács Zol­tán, Buj­do­só Alpár, Csiz­ma­dia T. Lajos, Daday Fe­renc, Da­ni­el­fy Tibor, Da­rázs Mária, Deéd Fe­renc, Dom­ján Árpád, Dom­ján Jó­zsef, Do­mo­kos Jó­zsef, Do­mo­kos Sán­dor, Fé­nyes Zol­tán, Fi­ed­ler Fe­renc, Gor­don György, Gu­dics Jó­zsef, Her­pai Zol­tán, Ho­mo­ró­di Emma Val­lot, Hor­váth Fe­renc, Já­nossy Fe­renc, Jak­ovits Jó­zsef, Jan­csek Antal, Já­szai (Dávid) Kiss Mária, Ju­ha­ros Ist­ván, Kiss Pál Lász­ló, Ka­zin­czy János Antal, Kla­u­di­nyi Lász­ló, Korcs­má­ros Mi­hály, Ko­vács Kál­mán, Lux Antal, Major Ka­mill, Ma­ro­sán Gyula, Mé­szá­ros Andor, Mat­ze­na­u­er Hugó, Me­gyik János, Mety­kó Géza, Nagy Éva, Páz­mándy Ist­ván, Pén­tek János, Pin­tér Fe­renc, Pro­kop Péter, Ra­pa­ich Ri­chárd, Sar­to­ry Barna, Sch­walm Lász­ló, Sza­lay Gyula, Sza­lay Lajos, Szath­máry Lajos, Sze­ge­di Ernő, Szőts Vil­mos, Ta­kács Pál, Ter­bots Gábor, Töl­gyesy Anna, Török Pál, Vá­rady Olga. A Nyu­ga­ton élő kép­ző­mű­vé­szek ta­lál­tak fel­ada­tot a na­pi­lap-, fo­lyó­irat- és könyv­ki­adás­ban, és ma­gyar emig­rá­ci­ós szer­ve­ze­tek­hez, egye­sü­le­tek­hez is csat­la­koz­tak (pl. Sváj­ci Ma­gyar Iro­dal­mi és Kép­ző­mű­vé­sze­ti Kör). Az Ame­ri­kai Ma­gyar Kép­ző­mű­vé­szek Szö­vet­sé­ge (1961) te­vé­keny­sé­gi körét Gyi­mesy Kásás Ernő, az új elnök ki­bő­ví­tet­te 1964-ben a Kül­föl­di Ma­gyar Kép­ző­mű­vé­szek Vi­lág­szö­vet­sé­gé­vel. E szer­ve­zet­nek az or­szá­gos kép­vi­se­lői, a tit­ká­rok el­ső­sor­ban a közös ki­ál­lí­tá­sa­ik meg­szer­ve­zé­sé­ben és a tag­ja­ik­ról tör­té­nő adat­gyűj­tés­ben vol­tak ak­tí­vak. (Erre a bá­zis­ra épült a he­lyen­ként el­na­gyolt és hi­á­nyos adat­tár: Gyi­mesy Kásás Ernő-Könnyű Lász­ló: Kül­föl­di ma­gyar hi­va­tá­sos kép­ző­mű­vé­szek. St. Louis, 1977, an­go­lul uo. 1978). A kötet sze­rint 983 kép­ző­mű­vész élt Ma­gyar­or­szá­gon kívül, s kö­zü­lük a vi­lág­szö­vet­ség tagja: 429 fő. (Az er­dé­lyi szár­ma­zá­sú Gyi­mesy Kásás sze­re­pel­te­ti az adat­tár­ban a Tri­a­non után nem­ze­ti­sé­gi élet­hely­zet­be ke­rült al­ko­tó­kat is, cseh­szlo­vá­ki­ai, ro­má­ni­ai stb.)

A kül­föl­di ma­gyar kép­ző­mű­vé­szek­ről két, re­du­kált szem­pon­tú ki­ál­lí­tást ren­dez­tek Ma­gyar­or­szá­gon (XX. szá­za­di ma­gyar szár­ma­zá­sú mű­vé­szek kül­föl­dön, Mű­csar­nok, 1970; Tisz­te­let a szü­lő­föld­nek. Kül­föl­dön élő ma­gyar szár­ma­zá­sú mű­vé­szek II. ki­ál­lí­tá­sa, Mű­csar­nok, 1982-83.). E tár­la­tok­ból a Kádár-rend­szer el­vá­rá­sa­i­nak meg­fe­lel­ve ki­zár­ták – töb­bek kö­zött - az 1956-os mű­ve­ket és a tri­a­no­ni ha­tá­ro­kon kívül nem­ze­ti­sé­gi sors­ba ke­rül­te­ket. A for­ra­da­lom­hoz kap­cso­ló­dó művek egy része csak az emig­rá­ci­ós ma­gyar iro­da­lom hazai meg­je­le­né­se, 1989/90 után, las­san-las­san, egyé­nen­kén­ti el­ha­tá­ro­zá­sok függ­vé­nyé­ben ju­tott, jut­ha­tott Ma­gyar­or­szág­ra egy-egy ki­ál­lí­tás­ra és/vagy pub­li­ká­ci­ó­ba, eset­leg magán- és köz­gyűj­te­mé­nyek­be. 1956 kép­ző­mű­vé­sze­té­nek ed­di­gi leg­na­gyobb tár­la­tán[5] sze­re­pel­tek az addig is­mert, a ma­gyar emig­rá­ci­ók­ban lét­re­jött és meg­őr­zött 1956-os kép­ző­mű­vé­sze­ti al­ko­tá­sok, ám ön­ál­ló ki­ál­lí­tás­ban tör­té­nő össze­fog­la­lá­suk­ra még nem nyílt le­he­tő­ség.