Észak-Erdély visszacsatolását (1940) követően a magyar kormány hihetetlen energiákat mozgatott meg, hogy a visszatért országrészt kulturálisan is visszaszerezze Magyarország számára. Ez a munka egyszerre folyt az anyaországban és Erdélyben. Előbbire példa az erdélyi művészet budapesti bemutatkozása, utóbbira a Kolozsvári Művészeti hetek vagy a Székelyföldi Művészeti Év rendezvényei, amelyek mind az anyaország és Erdély közti kulturális kapcsolatok újrafelvételét és erősítését célozták. E törekvések közé sorolható a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium úgynevezett Székelyföldi ösztöndíjának mára szinte teljesen feledésbe merült története is.

Az ösztöndíj programot Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter kezdeményezte, de a szervezés már nagyrészt utódjára, Szinyei Merse Jenőre maradt. 1941-ben, majd 1942-ben és 1943-ban több mint két tucat művész (Koffán Károly, Klie Zoltán, Duray Tibor, Ónodi Béla, illetve az erdélyi Ferenczy Júlia, Gy. Szabó Béla, Mágori Varga Béla és mások) élhetett a lehetőséggel, hogy a Székelyföldön dolgozhasson, bejárhassa és felfedezhesse Erdély egyedi természeti és néprajzi környezetét. Az elkészült alkotásokból 1943-ban a budapesti Szépművészeti Múzeumban rendeztek kiállítást, majd az anyagot 1944 februárjában Kolozsváron is bemutatták. A tervezett marosvásárhelyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi kiállításokra az időközben bekövetkezett német megszállás miatt már nem kerülhetett sor.

Székelyföldi ösztöndíjas volt Hincz Gyula is, aki képeinek tanúsága szerint 1941-ben és 1942-ben Kalotaszegen és Székelyföldön járt. Az itt készült olajfestményeiből Hincz életében nem nyílt önálló kiállítás. A művész ugyan tervezte bemutatásukat, de a háborús körülmények között erre már nem kerülhetett sor. Az 1940-es évek második felére a megváltozott történelmi körülmények következtében az alkotások elvesztették aktualitásukat, s Hinczet is más témák és kérdések foglalkoztatták. Az erdélyi sorozatot azonban megőrizte műtermében, halála után innen kerültek múzeumi őrzésbe.

Jelen kiállításunk ebből az Erdélyi-sorozatból mutat be egy szerény válogatást. A művek 2010-2012 között komoly restauráláson estek át, belőlük 2012-ben a Váci Értéktár rendezett nagyszabású kiállítást. Az anyag aztán 2012-2013-ban a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban, a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában, a békéscsabai Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galériában, valamint a budapesti Klebelsberg Kultúrkúriában is bemutatkozott.

Célunk megismertetni azt a magabiztos, avantgárd tanultságú, színekkel és formákkal bátra kísérletező, ugyanakkor a realista festésmód és a szociális kérdések iránt is fogékony festői életművet, melyben az 1940-es évek anyaga igazán különleges egységet képvisel.