Az Új mi­to­ló­gia című ki­ál­lí­tás Olga Tob­rel­uts orosz kép­ző­mű­vész 1995 és 2017 kö­zöt­ti három al­ko­tói pe­ri­ó­du­sát mu­tat­ja be.

Tob­rel­uts mű­vé­sze­te a 90-es évek ele­jén vett ra­di­ká­lis for­du­la­tot, ekkor tért át a fes­té­szet­ről a fo­tó­val és 3D mo­del­le­zés­sel ki­egé­szí­tett szá­mí­tó­gé­pes gra­fi­ká­ra. Az a tö­rek­vé­se, hogy az em­be­ri tes­tet a valós lát­ványt meg­kö­ze­lí­tő 3D mo­del­le­zés­sel áb­rá­zol­ja, az orosz új aka­dé­miz­mus irány­za­tá­hoz kap­cso­ló­dik. Az 1989-ban meg­ala­kult Új Aka­dé­mia a kor­társ orosz mű­vé­szet je­len­tős moz­gal­ma. Tob­rel­uts 1994-től tagja az Aka­dé­mi­á­nak, és mint az Új Tech­no­ló­gi­ák tan­szé­ké­nek ve­ze­tő­je, az irány­zat egyik haj­tó­ere­je lett. Bruce Ster­ling sze­rint ő a „tró­jai He­lé­na vi­de­ó­ka­me­rá­val és szá­mí­tó­gép­pel”. Több al­ko­tá­sa a moz­ga­lom emb­le­ma­ti­kus da­rab­já­vá vált. A mi­to­ló­gia és tör­té­ne­lem alap­ja­i­ból ki­in­dul­va Olga Tob­rel­uts egy új va­ló­sá­got épít, amely túl­lép a tör­té­nel­mi kon­tex­tu­son, és in­kább  a je­len­hez kap­cso­ló­dik. Or­na­men­tá­lis mí­to­szai akár a ha­gyo­má­nyos mi­to­ló­gia ele­me­it hasz­nál­ják, akár nem, mind­egyik a máról be­szél. Va­ló­já­ban Tob­rel­uts tör­té­ne­tei rend­kí­vül ha­tá­sos mű­vé­szi trük­kök, ezzel vál­nak be­fo­gad­ha­tó­vá a mai kö­zön­ség szá­má­ra. Vál­to­za­tos for­mák­kal ér­tel­me­zi újra a nyu­ga­ti kul­tú­ra tör­té­ne­té­nek fon­tos mi­to­ló­gi­ai alak­ja­it, és ezek­ben a sa­já­tos mí­tosz-konst­ruk­ci­ók­ban ki-ki fel­fe­dez­he­ti a saját min­den­na­pi kör­nye­ze­tét.

A 90-es évek ele­jén ké­szí­tett Mo­del­lek so­ro­za­tá­ban Tob­rel­uts antik szob­ro­kat kel­tett élet­re, va­ló­ság­hű tes­tet adott nekik és di­vat­már­kák ru­há­i­ba öl­töz­tet­te őket. A so­ro­zat el­nyer­te a né­met­or­szá­gi Grif­fel­kun­st leg­jobb eu­ró­pai szá­mí­tó­gé­pes gra­fi­ká­ért járó első díját. 1999-ben a lon­do­ni Tate Gal­lery Egek című ki­ál­lí­tá­sán új so­ro­za­tot mu­ta­tott be Szent ala­kok cím­mel, mely­ben régi port­rék új arcot kap­tak.

Mé­dia­mun­ká­i­ban egy lé­pés­sel a mű­vé­szet tech­ni­kai fej­lő­dé­se előtt jár, olyan fel­fe­de­ző uta­kon, ame­lye­ket a kö­vet­ke­ző ge­ne­rá­ci­ók mé­dia­mű­vé­szei is kö­vet­ni fog­nak. Mun­kás­sá­gát nem­zet­kö­zi fi­gye­lem kí­sé­ri, szá­mos díjat nyert, al­ko­tá­sai olyan fo­lyó­ira­tok cím­lap­já­ra ke­rül­nek, mint az ART, az AT­TI­TU­DE, vagy az Ob­ser­ver Ma­ga­zi­ne. A 2000-es évek­ben kez­dett dol­goz­ni a Hen­rik Ibsen azo­nos című drá­má­ja alap­ján ké­szü­lő, 54 kép­ből álló A csá­szár és a ga­li­le­ai című gran­di­ó­zus pro­jek­ten, ame­lyet az oslói Henie Ons­tad Mus­e­um­ban, il­let­ve a szent­pé­ter­vá­ri Orosz Mú­ze­um­ban mu­ta­tott be. 2015-ben a bu­da­pes­ti Lud­wig Mú­ze­um­nak a szent­pé­ter­vá­ri új aka­dé­miz­mus ret­ros­pek­tív ki­ál­lí­tá­sá­hoz ké­szült pla­kát­ján az ő mun­ká­ja sze­re­pelt.

2003-tól szin­te tel­je­sen fel­ha­gyott a mé­dia­mű­vé­szet­tel, és vissza­tért a fes­té­szet­hez. Ha­gyo­má­nyos fes­té­sze­ti tech­ni­kák­kal fej­lesz­ti to­vább fes­tői vi­lá­gát, ezzel pár­hu­za­mo­san a fes­té­kek ké­mi­ai össze­té­te­lé­vel kí­sér­le­te­zik, ami­vel a fény­áb­rá­zo­lás fes­té­sze­ti le­he­tő­sé­ge­it igyek­szik szé­le­sí­te­ni. 2016-ban egy kép­so­ro­za­tá­ért az orosz Mű­vé­sze­ti Aka­dé­mia tisz­te­let­be­li aka­dé­mi­ku­sá­vá vá­lasz­tot­ta.

An­to­nio Geuza