Egry József a modern magyar festészet egyik legkiválóbb mestere, huszadik századi művészetünk egyik legeredetibb hangú, drámai erejű képviselője, egyetlen irányzathoz sem tartozó alkotó. Leginkább a fényfestők „nagy magányosaival” tart szellemi rokonságot.

Szegény napszámos szülők gyermekeként született 1883. március 15-én Zalaújlakon. Szüleivel Budapestre kerülve, gyermekként iratkozott be a nyomor életre szóló iskolájába. Rajzkészsége és a festészet iránti vonzódása már ekkor megmutatkozott. Az 1897-98-as tanévben kimaradt a polgári iskola negyedik osztályából. Miközben mindenféle alkalmi munkával hozzájárult a család megélhetéséhez, előbb Fellegi Emil „dekoratív festőnél”, majd Korcsek János arcképfestő műhelyében tanulta a festészeti alapismereteket. Első ízben 1901-ben, a Nemzeti Szalon tárlatán szerepelt két festményével. 1903 decemberében Lyka Károly felfigyelt rá, és támogatásával elutazott tanulni Münchenbe, majd 1905-ben Párizsba, ahol a Julian Akadémia esti tanfolyamát, de méginkább a múzeumokat látogatta.

Párizsból 1906 decemberében Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly hívására hazatért, s ösztöndíjjal a Mintarajziskolán (később Képzőművészeti Főiskola) Ferenczy növendéke lett. „Menhely előtt” című képével a Műcsarnok 1907-es tárlatán ezerkoronás ösztöndíjat nyert. A Könyves Kálmán Szalon 1907-es kiállítására a főiskola engedélye nélkül küldte be képét, aminek következményeképpen megvonták tőle az ösztöndíjat. Így másfél év után, 1908-ban kimaradt a főiskoláról, amelynek amúgy is nehezen viselte kötöttségeit. Budapest új, modern szellemű kiállítótermében, a Művészházban 1909-ben rendezte meg első önálló kiállítását. Az „Izé” című élclap és a Fidibusz közölte rajzait. 1900-ben egy műpártoló támogatásával Belgiumba utazott, ahol főleg kikötőkben rajzolt, festett. Járt Gödöllőn, Erdélyben és hosszabb időt töltött Ungváron, ahol egyéni kiállítást is rendezett.

1915-ben segédszolgálatosként behívták katonának Nagykanizsára. A súlyosan megbetegedett festő hónapokra a badacsonyi hadikórházba került, lábadozóként. A Balaton-élmény mellett magánéletében is sorsdöntő találkozást hozott a badacsonyi tartózkodás: megismerkedett Vízkeletyné Pauler Juliskával, aki elvált férjétől, és 1918-ban Egry Józseffel kötött házasságot. Egry betegszabadsága alatt, 1916-ban Pesten a Képzőművészeti Szabadiskolában tanított, Kernstokkal, Rippl-Rónaival, Vedres Márkkal együtt. Derkovitscsal való ismeretsége is erre az időre tehető. 1918-tól feleségével, majd hozzájuk költöző édesanyjával Keszthelyen éltek, a nyarakat a badacsonytomaji présházban töltötték. Egész életére a Balaton lett az állandó lakhelye.

Egry új stílusú balatoni képeit először a Nemzeti Szalon 1922-es kiállításán, majd a Belvederében, 1923-ban mutatta be. Néhány jelentős műkritikus (Kállai Ernő, Fülep Lajos, Elek Artúr) figyelt csak fel új hangvételű műveire. 1926-ban Berlinben és Drezdában rendezett kiállításainak (Gurlitt Galerie és Richter Salon) elismerő visszhangja után a Tamás Galériában rendezett tárlatai (1928-ban – Medgyessyvel, 1930-ban és 1933-ban) is felkeltették iránta az érdeklődést. Az 1924-ben alakult Képzőművészek Új Társasága kiállításain is rendszeresen szerepelt, 1927-ben az elnökség tagjává is választották.

A Balaton világa, a tó víztükre párás fényeivel, a part, a nádas és a környező dombok nemcsak élményt és motívumot jelentettek számára, de festészetét is átalakították, egyéni hangjának stílusalkotó tényezőjévé váltak. A föld, a fa, a ház, a víz és a nap nemcsak mint motívum, nemcsak mint jelenség szerepelnek a képein, hanem egy kozmikus világérzés vetületeként is. A balatoni térben megjelenő alakok eggyé válnak a tájjal, de otthon vannak benne az Egry által megfestett bibliai alakok, például Keresztelő Szent János és Szent Kristóf is. A balatoni táj lágy színű dombjai, az öböl karéjos ívei tiszta szerkezetű képeinek alapelemeivé lesznek. De mindenekfölött a fény az, ami – hol egy szétsugárzó magból sávosan kitárulva, hol a napkorong mentén koncentrikus körökben szétnyílva – a képek formateremtő erejét adja.

Korai korszakában Egry a megszerkesztett rendet kereste. Később természeti képekben vetítette ki benső világát. A fény színátalakító módon való használata rokonítja Egry festészetét a Gresham-kör képviselőinek művészetével, de nem meglepő, hogy 1945 után Egryt a velük konfrontálódó Európai Iskola tagjai hívták soraikba.

Egryék 1930-tól a teleket Budapesten, egy bérelt lakásban töltötték. Egry tüdőbajának a súlyosbodása miatt gyógykezelés céljából 1929-ben Tátrafüredre, 1930-ban és 1938-ban Itáliába utaztak, részben baráti segítséggel, részben az eladott badacsonyi szőlő árából.

Az 1930-as évektől kezdve egyre több szerző (Ártinger-Oltványi Imre, Genthon István, Rebinovszky Máriusz, Keresztury Dezső, Kállai Ernő, Lyka Károly) méltatta tanulmányban, illetve könyvekben Egrynek, a „Balaton festőjének” művészetét. Sikeres kiállításai a Fränkel Szalonban (1936) a bécsi Neumann und Salzer Galerie-ben, majd 1939-ben az Ernst Múzeumban növelték tisztelőinek és gyűjtőinek táborát.

Egryék 1941-ben költöztek be az 1939 óta épülő új házukba. Itt élték át sanyarú körülmények között a háború éveit is, mivel pesti lakásukat 1944-ben bombatalálat érte, ahol Egrynek mintegy hetven festménye, rajza pusztult el. A háború után az idős művész az anyagi gondok mellett egyre többet küzdött a betegséggel is. 1945 után több állami kitüntetésben is részesült (1945-ben megkapta az állami nagy aranyérmet, 1947-ben a Szabadság érdemérmet, 1948-ban az első ízben kiosztott Kossuth-díjat), betegsége és magánya egyre jobban nyomasztotta.

1948-ban művei szerepeltek Londonban és a XXIV. Velencei Biennálén, de 1950-től az akkori kultúrpolitika mellőzte.

Önarcképeinek sorában a kései arcképek tükrözik kétségbeesett magára maradását.
1951. június 19-én halt meg. Sírját a badacsonytomaji temetőben Borsos Miklós „Vízrenéző” című domborműve díszíti.

Halálának évében a Fővárosi Képtár csöndben lezajlott kiállítása emlékezett meg művészetéről, majd szerepeltették alkotásait a brüsszeli világkiállításon (1957). Az 1958-ban és 1962-ben Keszthelyen rendezett szerény kiállítások után a Tihanyi Múzeum 1966-os tárlata hívta fel rá újból a figyelmet. A Magyar Nemzeti Galériában halálának 20. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítás után az 1973-ban Badacsonyban megnyílt emlékmúzeum méltó emléket állít a művészetének.

A Janus Pannonius Múzeum rendkívül gazdag 20. századi képzőművészeti gyűjteménye, a Modern Magyar Képtár 41 darab Egry művel rendelkezik, amelyek dr. Ubrizsy Gábor, Tompa Kálmán, Bedő Rudolf és Gegesi Kiss Pál gyűjteményéből származnak, s közülük néhány szerepel az állandó kiállításunkon is.