2016 decemberében új tárlattal bővül a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a sanghaji Liu Haisu Múzeum együttműködése, hiszen a 2015. novemberében a KOGART Kiállítások Tihanyban megrendezett, Shanghai két arca című kiállítás után egy évvel a Várkert Bazár Testőrpalotájában nyit közös tárlatot a két intézmény. A kiállítás ihletője ezúttal a hagyományos kínai színház – ismertebb nevén „kínai opera”.

Kínában soha nem volt színház abban az értelemben, amit számunkra, európaiak számára jelent: egészen addig nem volt prózai előadás a kínai színpadokon, amíg külföldön tanuló kínai fiatalok – a tanulmányok során szerzett tapasztalataik alapján - el nem kezdtek próbálkozni vele. A hagyományos kínai színház alapvetően az énekre épült - ezért is nevezték el Európában „kínai operának” -, mivel a hatalmas ország kultúrája egyáltalán nem egységes: a nyelvi különbségek akkorák, hogy beszédben egyáltalán nem értik meg egymást a más-más területekről származók. Ráadásul az egyes területeknek nem csak a nyelve, de zenéje is más, így a kínai operának számtalan változata jött létre – napjainkban Kína-szerte még mindig közel háromszázat tartanak nyilván.

A Testőrpalotában bemutatkozó tárlat témáját adó pekingi opera csupán egy ezek közül a „kínai operák” közül. A legutolsó, mandzsu császári udvar rajongása tette népszerűvé - rangot adva ezzel a műfajnak, amely csak tovább nőtt azzal, hogy az ünnepelt sztár, Mei Lanfang elsősorban pekingi operát játszva turnézta körül a világot a két világháború között. A turné sikerének otthoni visszhangja óriási volt, és a pekingi operát ettől kezdve mindenki a kínai kultúra reprezentánsának kezdte tekinteni, holott az európai zenéhez szokott fül számára a pekingi opera egyike a legkevésbé hallgatható „kínai operáknak”. Ez egyrészt kevéssé melodikus jellegéből fakad, másrészt abból, hogy zenekarában az ütős hangszerek dominálnak.

Az egyes területeken működő színházaknak nem csak a nyelve, de műfajválasztása is eltér. A pekingi opera előszeretettel nyúl történelmi témákhoz: hatalmi harcok, igazságosság, hűség és árulás érdeklik leginkább, és a szerelmi szálakat is gyakran ezek kontextusába helyezi. Számos darab tetőzik párbajban vagy látványos csatajelenetben, ami belföldön-külföldön egyaránt hozzájárulhatott a pekingi opera népszerűségéhez. A történetek szinte kivétel nélkül szimbolikus értékűek: a kínai történelem és mitológia nagy alakjait jelenítik meg, vagy örökérvényű, konfuciánus mesét mondanak kitartásról, hűségről, igazságról. A jelmez és az arcfestés pedig mindig információt hordoz, igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a történet pontosan követhető legyen.

A „Szín-játék” kiállítás anyaga a színpadi előadások esszenciája. A sanghaji Liu Haisu Művészeti Múzeum tusfestészeti kollekciójából válogatott, a kínai színház alakjait megörökítő színes tusrajzokon a szereplők egy-egy kiemelt, szimbolikus színpadi pillanatban láthatóak, ráadásul annak ellenére, hogy a kínai tusfestészet hosszú évszázados hagyományokra nyúlik vissza, a kiállított műtárgyak szinte mindegyike egy-egy kortárs művész alkotása, akik így a régi és az új, a hagyomány és a modernitás között keresik a kapcsolatot.


A december 9-től látogatható tárlat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a sanghaji Liu Haisu Művészeti Múzeum és a Várkert Bazár közös szervezésében jött létre.

A kiállítás kurátorai:

Révész Ágota sinológus, posztdoktori kutató (Dahlem Humanities Center, Freie Universität Berlin)
Wang Xin művészettörténész, a Liu Haisu Művészeti Múzeum tudományos főmunkatársa
Szalay Ágnes művészettörténész, Kovács Gábor Művészeti Alapítvány