A magyar Toulouse-Lautrec-ként emlegetett festőművészről, Szilágyi Istvánról tudható, hogy mindössze 126 cm magas volt, tehetsége azonban az égig ért. A kiállítás rendkívül gazdag anyagát, a december 11-ig látható mintegy félszáz alkotást Durkó Károly és Székely Árpád gyűjteményéből válogatták.

Az igen színes életmű meghatározó mérföldkövei kerülnek közszemlére a Kohán Képtár legfrissebb tárlatán, ahol Szilágyi István jelentős olajfestményei, akvarelljei és grafikái is megtekinthetőek lesznek – ismertette Durkó Károly. Hozzátette, Szilágyi István művészeti örökségéről sokéves kutatómunka után 2006-ban monográfiát adott ki a Gyulai Évszázadok Alapítvány. Az albumban megjelent művek 10 év elteltével, ezen a kiállításon ismét közönség elé kerülnek, méghozzá az azóta felfedezett, azonosított alkotásokkal együtt. A „kis” Szilágyi izgalmas, érdekes személyiség volt. 120 évvel ezelőtt, 1896-ban született Gyulán, szegény családban, s elsődlegesen az Alföld, a népi élet hiteles megörökítőjeként említhető.

A kiállítás mindenkinek ajánlható, aki szereti Kohán György alkotásait, hiszen van hasonlóság a korai munkáik között. A két művész jó barátságot ápolt, Durkó Károly példaként hozta, hogy a korai kubista Kohán-alkotások a megtévesztésig hasonlítanak a Szilágyi-festményekre és viszont. Megtörtént például, hogy festményeiket közösen árulták a Béke sugárúti hídon, egymás képeit is aláírták vagy éppen nem szignózták azért, hogy megtréfálják, fejtörésre késztessék közönségüket, vásárlóikat – idézte fel. Apró termete mellett óriási életakarattal és kifinomult humorérzékkel, intelligenciával áldatott meg, már gimnáziumi évei alatt kitűnt éles elméjével. Szerény fizetségért cserébe diáktársait tanította, így tudta finanszírozni saját iskoláit.

Az érettségi után a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, első mestere Rippl-Rónai József volt, aki kimondottan kedvelte őt, módszeresen korrigálta munkáit. Jó nevű mesterektől tanulhatott: Csók István, Fényes Adolf, Zádor István és Aba-Novák Vilmos vezette alkotói útján. Színei Csók Istvánt, a későbbi alkotásaiban Aba-Novák Vilmost idézik, azonban a téma örök: a vidék, a falu életének örömeit, küzdelmeit láthatjuk lendületes ecsetkezelésű festményein, finomabb akvarelljein. Feladatának tekintette a falusi iskolák meglátogatását, ahol a diákokat térítésmentesen tanította a művészet értésére, szeretetére. Szülővárosában köztiszteletnek örvendett.

Szilágyi Istvánt a magyar Toulouse-Lautrec-ként emlegették, igazi kávéházi jelenség volt, humora, szókimondó jelleme miatt adtak a szavára. Számos „kávéházi” grafikát készített. Beszélik, hogy egy alkalommal fejből felmondta Madách Imre Az ember tragédiája című művét, s nem csupán elszavalta, hanem leleményes színészi játékkal elő is adta – mesélte Durkó Károly. Festészete életének utolsó éveiben kezdett igazán beérni. Alkotásait már ekkor is rendszeresen kiállították a gyulai, szegedi és más vidéki tárlatokon, azonban képei a fővárosi kiállításokra, a Műcsarnokban rendezett bemutatókra is eljutottak. A háború és annak társadalmi következményei rendkívüli módon megviselték. Teste kimerült, elméje megbomlott, élete végén 1944-1945-ben született absztrakt képeit sajnálatos módon eltüzelte.