Eseménynaptár
2024. március
26
27
28
29
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
2024.03.23. - 2024.03.23.
Kaposvár
2024.03.23. - 2024.03.23.
Budapest
2024.03.23. - 2024.03.23.
Eger
2024.03.22. - 2024.03.22.
Budapest
2024.03.22. - 2024.03.22.
Szombathely
2024.03.21. - 2024.05.10.
Fülek
2024.03.15. - 2024.03.15.
Szentendre
2024.03.15. - 2024.04.15.
Szentendre
2024.03.14. - 2024.03.15.
Fülek
2024.03.11. - 2024.03.11.
Balassagyarmat
2024.03.09. - 2024.06.22.
Kecskemét
2024.03.08. - 2024.05.01.
Túrkeve
2024.03.07. - 2024.04.21.
Gyula
2024.03.01. - 2024.04.01.
Tatabánya
2024.03.01. - 2024.08.31.
Szeged
2024.02.29. - 2024.04.30.
Herend
2024.02.23. - 2024.03.10.
Hódmezővásárhely
2024.02.22. - 2024.05.19.
Szombathely
Herman Ottó Múzeum Kiállítási Épülete - Miskolc
Cím: 3530, Miskolc Papszer utca 1.
Telefonszám: (46) 346-875
Nyitva tartás: Ideiglenesen zárva.
A kiállítás már nem tekinthető meg.
2016.06.25. - 2016.10.30.
hagyomány, időszaki kiállítás, néprajz, népszokások, történet, viselettörténet
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Múzeumi belépők, szolgáltatások árai:
Csoportos belépő
(20 főig)
3000 HUF
Csoportos belépő
(21-30 fő)
4500 HUF
Belépő felnőtteknek
600 HUF
Belépő diákoknak
300 HUF
Belépő nyugdíjasoknak
300 HUF
Az időszaki kiállításunkban Dr. Joó Csaba magángyűjtő kollekciójának legkiemelkedőbb darabjait mutatjuk be: az ünnepi ruházatot, s főként a házasságkötést követő új menyecske és új ember viseleteket. Ezek a legdíszesebb, a legdrágább anyagokból és kiegészítőkből készült öltözetek. Betekintést szeretnénk adni abba a ma már nehezen érthető és értelmezhető normarendszerbe, amely egy adott közösségen belül az öltözködésben is kötelező és elvárt magatartás-mintát közvetített. Szeretnénk ugyanakkor elgondolkodtatni is kiállításunkkal: a ma használt öltözet darabok kiválasztása, megvásárlása, napi öltözködésben történő összeállítása milyen hangsúlyok alapján történik? S a praktikum és divat szempontjai mellett egyéb jelentéstartalmat őriz-e a ma emberének öltözködéskultúrája?
Joó Csaba magánygyűjteményéből: “nagyaranycsipke”, fiatal asszony ünnepi fejviselete (Martos, 20. század első fele)
A tradicionális faluközösségben a megelőző évszázadokban élő ember életútja során nem egyénileg választott és kialakított úton járt: amennyiben az adott közösség elfogadott tagjaként akart élni, akkor csak a közösség által megfogalmazott, hagyománnyá alakult elvárások, követelményrendszer szerint cselekedhetett. A közösségi normáknak megfelelő ruhatár összeállításának Magyarországon a parasztság körében a 19-20. században általánosan ismert modellje szerint a házasulandó fiataloknak egész életre szólóan kiadták ruhaneműiket a hozományhoz tartozóan. A család gazdagságát tükrözte a teljes ruhatár összetétele, funkció szerinti differenciáltsága és nem utolsósorban mennyisége. Azonban a tényleges anyagi helyzettől függetlenül az adott közösség által kialakított normarendszer alkalmaihoz minden kelengye rendelkezett legalább egy megfelelő ruhadarabbal. Ez a meghatározott viseleti rend némileg fékezte a polgári öltözködéskultúra által közvetített újítások érvényesülését. Az egyén ruhatárában elkülönült az állandó használatban lévő, köznapi ruhaállomány és a nagy ünnepekre használt darabok köre. A nagy ünnepi öltözetek jellemzője az anyagok minőségében is kifejeződő gazdagságán, az alkalmazott kézműves és gyári díszítőelemek sokaságán túl azok kimoshatatlansága is volt. A legdrágább selymek, bársonyok ugyanis a mosás eredményeként veszítettek eredeti megjelenésükből, fényükből, tapintásukból, az alkalmazott hímzések színt eresztettek, ezáltal halványabbá, kevésbé hangsúlyossá váltak. A mosás eredményeként így váltak a korábbi ünnepi ruhadarabok alacsonyabb rendűekké, előbb táncra hordott ruhákká, amelyek kímélete már nem volt elsődleges szempont, majd köznapi öltöző és munkaruhákká. A funkciójában megmaradt, s megkímélt nagy ünnepi ruhadarabok – kevésbé divatos voltuk ellenére is – megmaradtak a kelengye darabjainak, anyáról lányra öröklődtek. Reprezentatív funkciójuk csak a bemutatásra vonatkozott: az egyházi szertartásokon, egyéb ünnepeken nem ültek le benne, otthon szinte azonnal levetették és gondosan elrakták a következő alkalomra.

A paraszti árutermelés 19. századi fejlődésével a hagyományos faluközösség tagjainak anyagi lehetőségei bővültek, így lehetővé vált a házi készítésű textil alapanyagok mellett a külföldi, nyugati és balkáni eredetű gyolcsok, patyolatok, selymek, bársonyok beszerzése és beillesztése a hagyományok által szabályozott helyi öltözködéskultúrába. A paraszti öltözködés jelzőrendszere szűkebb közegben, egy falucsoporton belül volt részleteiben értelmezhető, s egy falu határain belül működött és vált kötelezővé a közösség tagjai számára. A népviselet bonyolult jelrendszere kifejezte a családi állapotot, az életkort, élethelyzetet, azt, hogy ünnepi vagy köznapi alkalomról van szó, a vallási hovatartozást, s a felhasznált alapanyagokon és egyéb kellékeken keresztül viselőjük anyagi helyzetére is utalt. Ezen keresztül vált a helyi öltözködés a csoport minden tagja számára érthetővé, a közösséghez tartozás kifejezőjévé és megkülönböztetővé is más közösségektől.

A kivetkőzéssel, a paraszti viselet fokozatos elhagyásával, majd a népviseletek elmúlásával jobbára a 20. század második felére megszűnt azoknak a szabályoknak a kötelező érvénye, amely megszabta, hogy mely életkorban, mely élethelyzethez milyen öltözet társul és milyen öltözet a tiltott. Ezzel pedig megteremtődött azoknak az alkalmaknak a lehetősége, amikor egy népviseletet a korábbi határozott jelentéstartalmától függetlenül – egy néptánccsoport, népdalkör tagjaként, színpadi jelmezként – felvehetnek a közösség tagjai.