Amikor a 20. század elején Pablo Picasso és művésztársai először láttak afrikai és óceániai szobrokat, a törzsi művészet emlékeit, nyilvánvaló volt számukra, hogy ezek a tárgyak is művészeti alkotások. Bár az európai világ számára nem volt ismeretlen ez a fajta egzotikus tárgykultúra, ezeket a szobrokat, maszkokat és faragványokat hosszú ideig mégsem tekintették művészetnek.

A tárgyak formálása, a geometrikus díszítés és kifinomult formarend harmóniája óriási hatást gyakorolt a 20. század új utakat kereső modern művészetére, legyen szó festészetről, szobrászatról vagy grafikáról. Picasso 1907-ben készült festménye, a hagyományosan a kubizmus első művének tekintett Avignoni kisasszonyok, már feltűnő módon magán viseli az újonnan felfedezett távoli művészeti világnak a nyomait.

Picasso munkássága óta a törzsi művészet az európai művészettörténeti hagyomány része, formai és szellemi inspirációs forrás. De vajon művészetnek látja-e mindezt az etnográfus, a kutató, aki ismeri e tárgyaknak a törzsi kultúrában betöltött funkcióját? Művészetet lát-e benne a mai néző vagy érdekes etnográfiai tárgyat, egy alig ismert távoli világnak a tárgyi emlékét? A Magyar Nemzeti Galériában október 2-ig látható Perspektívák – művészet és etnográfia című kiállítás ezekből az alapkérdésekből indul ki.


A 15. századtól kezdve a Nyugat-Európából indult felfedezőutak, a gyarmatosítás, az egzotikus kultúrákkal való találkozás fokozatosan rajzolta újra az európai ember világképét. A távoli népek tárgyai ebben a folyamatban a különböző kultúrák szimbólumaiként jelentek meg a gyűjtők, a kutatók, a múzeumok, és a nézők számára. Az idegenekkel való találkozás jelentősen átformálta a Nyugat emberképét, társadalom- és kultúraszemléletét. Az egzotikum számára helyet kellett keresni a világban.

Az egzotikus tárgyak a 19. század végéig leginkább mint etnográfiai emlékek, mint népek és életmódok dokumentumai szerepeltek a Nyugat gyűjteményeiben. A művészi jelleg, az esztétikum kívül esett e tárgyak értelmezési keretén. A törzsi művészet tárgyait az avantgárd és a modernizmus emelte be elsőként a művészeti diskurzusba – a primitivizmus fogalmán keresztül. A művészettel kialakított kapcsolat és affinitás azonban az 1960-as évekig csak esztétikai és formai jegyeken alapult.

Bár a kulturális antropológia már a 19. század végén tanulmányozta az egzotikus népek tárgykultúráját, és ebben a művészeti gondolkodás is felvillant, ez a megközelítés sokáig a tudomány peremterületére szorult. Az 1980-as évektől azonban egyre inkább a művészet kulturális és egyetemes szerepének kérdése kerül előtérbe. Jelenleg kétfajta antropológiai és művészettörténeti megközelítés létezik: az egyik szerint a törzsi művészet alkotásait a saját kulturális fogalmaikon belül lehet és kell értelmezni. A másik felfogás értelmében viszont egy olyan kultúraközi művészeti keretre van szükség, amelyben a nyugati és a törzsi művészet együtt kezelhető és értelmezhető.

A törzsi kultúra és tárgyai ma már a művészeti diskurzus autonóm részét képezik, együtt az etnográfiai megközelítés sajátos perspektíváival. A fehér falak előtt megjelenő fekete testek, az alkotók névtelensége, a gyűjtés és a megmutatás politikai és poétikai dimenziói új és új értelmezési lehetőségeket kínálnak. Kiállításunk terében mi is ilyen értelmezésekre teszünk kísérletet.

A kiállítás a Néprajzi Múzeummal együttműködésben valósult meg.

A kiállítás kurátorai: Frazon Zsófia és Wilhelm Gábor (Néprajzi Múzeum)