A kiállítás már nem tekinthető meg.
A Hónap Műtárgya sorozat ez évi első tárlataként egy kopott, fakult, halványkék fedelű, nyomdai füzetet mutatunk be. Ebbe az Állami Nyomdában készült, táblázatos formában előnyomtatott füzetbe jegyezték be Tiszafüreden a harmadik békekölcsön készpénzjegyzéseit. A füzetben hatvanöt nyomdailag előnyomtatott oldal található. Egy-egy oldalon 15 készpénzjegyző nevét tudták kézírással feltüntetni.
Az adott készpénzjegyző neve előtt feltüntették a jegyzési lap sorszámát, illetve az illető pontos lakcímét, foglalkozását és a jegyzett összeget, forintban. A készpénzjegyző neve mellett mód nyílott arra is, hogy a jegyzett összeget 4 részletben fizesse be a békekölcsön jegyzője, sőt azt is fel lehetett tüntetni, hogy a jegyzett összegre történő részletbefizetések mikor történtek meg. Legvégül az összes befizetést, illetve a kötvénykiszolgáltatás napját tüntethették fel.
A békekölcsön 1949 és 1955 között bevezetett sajátos megtakarítási forma volt Magyarországon. Valójában az volt a célja, hogy a szocializmus építésének megsegítésére, az I. ötéves terv (1950–54) költségeinek részbeni fedezésére a lakosság kölcsönt folyósítson az államnak. A „munkások és dolgozó parasztok állama” ugyanis elvárta minden dolgozó állampolgártól, hogy évente körülbelül az egyhavi fizetésének megfelelő összegért békekölcsönt jegyezzen, ezáltal segítse az államot a „békéért folyó küzdelemben”.
A békekölcsönért nem járt kamat, hanem sorsoláson húzták ki a nyerteseket, akik kisebb vagy nagyobb nyereményben részesültek, esetleg a kötvény névértékét kapták vissza. A lakosság körében igen népszerűtlen volt a békekölcsön, mert a lejegyzett összegek a jövedelmekhez képest nagyok voltak, és a nyeremények ritkák, a visszafizetésre csak sokára került sor. A békekölcsön, bár egy megtakarítási forma volt, a kötelező jellege miatt egyfajta bújtatott adóként, sőt „népnevelő” eszközként is működött.
Ez egyértelműen kiderül a tiszafüredi dokumentumból is. A kézírással, töltőtollal kitöltött lapokon 28 oldalon át sorolják fel Tiszafüred egykori békekölcsön jegyzőit. Ez a harmadik békekölcsön volt, amelyet 1952 októberének első napjaitól kezdtek jegyezni a településen.
A jegyzési ív alapján is jól látható, milyen módon tettek különbséget az egykori dolgozó „rétegek” között. Elsőként a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek, a mezőgazdasági termelőszövetkezeti csoportok („tszcs”) tagjait sorolják fel a lapokon. Ők voltak „legmegbízhatóbbak” és egyben a „legtapintatosabb” bánásmódban részesültek, hisz a legkevesebb összegeket kellett fizetniük (nyilvánvalóan azért is, mert igen alacsony jövedelemmel rendelkeztek).
Hat termelőszövetkezeti csoportból (a III. típusú Harcos, az Úttörő, a Zöldmező, a Hámán Kató és a kócsi Petőfi Tszcs-ből, valamint az I. típusú Gerő Ernő Tszcs-ből összesen 175 jegyzés történt, szinte kivétel nélkül 100-200 Ft-nyi összegben. A tsz elnököknek ugyanakkor élen kellett járniuk a felajánlásban: ők 500 és 800 Ft-ot jegyeztek.
A második csoport az egyéni dolgozóparasztok rétege, vagyis azok a parasztok, akik még egyénileg saját földjeiken gazdálkodtak. Ők 294 jegyzést tettek. Ők azok, akik a kommunista rendszer mellé álltak, vagy legalábbis nem álltak annak útjába. A füredi dolgozó parasztok többsége is 100 Ft-ot jegyzett, ám ebben a csoportban már nem volt ritka a 300, 400, 500 sőt 800 Ft-os vállalás sem.
A parasztságon belül a kulákság helyzete volt a legkritikusabb, hisz őket a kommunista hatalom egyértelműen az ellenség táborába sorolta. Ennek megfelelően is kezelte őket például a békekölcsön jegyzésekor is. Az 1952 végén kelt nyilvántartás 40 tiszafüredi kulák nevét tartalmazza. Közülük 4-4 fő 2000, illetve 1500 Ft-ot, 19 fő pedig 1000-1400 Ft közötti összeget jegyzett, de a többiek is legalább 500 Ft-nyi vállalást tettek.
Az egyéb foglalkozásúak rétegét 148 bejegyzés képviseli. Ezek között kisiparosok, alkalmi munkások, kiskereskedők, háztartásbeliek, ügyvédek, sőt általános iskolai, gimnáziumi osztályközösségek is vannak. Ezen rendkívül vegyes csoport tagjai többnyire 100 és 400 Ft közötti összeget jegyeztek, bár az ügyvédek 500, egyes kereskedők pedig akár 1500 Ft-ot is „felajánlottak”.
Összesen 657 jegyzés szerepel a listán, ám ez a szám több személyt jelent, hisz egyes tsz-csoportok vagy iskolai osztályközösségek közösen tették meg jegyzéseiket. Esetükben azonban nem ismert a jegyzésben résztvevők pontos száma és személye. A lista ugyanakkor nem fedi le a helyi társadalom teljes egészét. A névsorban nem találjuk például a háziipari szövetkezet vagy a gépállomás dolgozóit, nincsenek felsorolva a tanácsi és párt-apparátusok alkalmazottai, továbbá a három általános iskola és a gimnázium dolgozói. Ennek ellenére az 1952-es harmadik békekölcsönjegyzés füzete rendkívül értékes dokumentuma annak az 1952-es esztendőnek, amely a Rákosi-féle diktatórikus rendszer egyik legsötétebb éve lehetett az akkori időszakban.
A dokumentum mellé 2 emléklapot is kiállítottunk. Ezek az egy évvel korábbi, 1951-es második békekölcsönnel kapcsolatban készültek. Arról tudósítanak, hogy Darabos Dezső és Darabos Dezsőné (egyébként tiszaörvényi lakosok) 400, illetve 300 Ft-ot jegyeztek. És ezzel ”személyes példamutatásával bebizonyította, hogy hű. odaadó, kemény harcosa drága hazánknak, a béke ügyének”. Az emléklapokat a Szolnok megyei Békevédelmi Bizottság adta ki, amely azt bizonyítja, hogy a korabeli propaganda minden alkalmat megragadott a ”virágzó, boldog, szocialista Magyarország”-ról alkotott kép sulykolására.
Dr. Vadász István, muzeológus