Idén nyáron robbant a szenzációs hír, hogy a titkos gyűjteményként emlegetett, Kövesi István újlipótvárosi mészáros nevéhez köthető műgyűjteményt a Magyar Nemzeti Bank az Értéktár Program keretében 795 millió forintért megvásárolja, és mint letétet a Herman Ottó Múzeumban helyezi el. A gyűjtemény a napokban Miskolcra érkezett, s a múzeum – a város vezetésével egyetértésben – úgy határozott, hogy a közkinccsé lett kollekciót még a karácsonyi ünnepek előtt a nagyközönség elé tárja.

Szakmai berkekben évtizedeken át szóbeszéd élt arról, hogy valahol a fővárosban megbújva létezik egy képzőművészeti kincsekből álló, páratlan értékű magángyűjtemény, amelyből egy-egy kiemelkedő darab időnként ugyan megmutatta magát a rangos tárlatokon, de amelynek teljes mibenléte, egyúttal tulajdonosának személye – egészen a legutóbbi időkig – titokban maradt.

A gyűjtemény elzártságát, titkosságát a kollekciót létrehozó műgyűjtő élettörténete, a történelmi események során szerzett személyes tapasztalatok magyarázzák. Kövesi István 1911-ben Vácrátóton, zsidó családban született, és átélte mindazon borzalmakat, amelyek hittársaira csak várhattak. A munkaszolgálat, a jogfosztás és a vagyonelkobzás stációi után a koncentrációs tábor rémségei következtek. Mauthausenből családjából egyedüliként, csont soványan és tífuszosan tért haza. Kövesi István nem adta meg magát, megházasodott, és a családi tradíciót folytatva szülőhelyéhez közel, Vácon húsboltot nyitott. Az államosítással aztán újra elvesztette egzisztenciáját. Ekkor költözött Budapestre, ahol éveken át mint gyári segédmunkás dolgozott. 1957-ben végre rámosolygott a szerencse, és egy disszidáló honfitársától átvehette az újlipótvárosi kóser húsbolt vezetését. Ettől kezdve ez az üzlet biztosította a Kövesi család megélhetését. A szorgalmas munkával megtermelt profit a 60-as évektől kezdve műgyűjtemény létrehozását tette lehetővé.

Kövesi István egy életre megtanulta, hogy csak az őrizhető meg biztosan, ami titokban marad. Műgyűjteményét e tapasztalat szellemében, a külvilág elől elzárva őrizte és gyarapította. A kezdetben befektetésnek induló műgyűjtés idővel igazi szenvedéllyé vált. A mindössze hat elemit végzett mészáros szakértők tanácsaira támaszkodva, folyamatosan bővítette tudását, s vált maga is jó szemű műértővé. Gyűjteményét részben a Bizományi Áruház Vállalat aukcióiról, részben a korszak műgyűjtőivel való csereberék, a művészektől, művészözvegyektől való közvetlen vásárlások útján gazdagította.

Kövesi István műgyűjteménye a magyar festészet történetének csaknem száz évét öleli át. A legkorábbi darab az 1870-es évekből való, a legkésőbbi 1976-ban, Kövesi halála előtt öt évvel született. Az MNB által megvásárolt, 115 darabból álló kollekció egy szubjektív gyűjtői tevékenység eredménye, amelyben – noha számos művész képviselteti magát – egyes 20. századi mesterek – így Aba-Novák Vilmos, Anna Margit, Ámos Imre, Bálint Endre, Berény Róbert, Bortnyik Sándor, Czóbel Béla, Egry József, Kassák Lajos, Mednyánszky László, Perlmutter Izsák, Rippl-Rónai József, Scheiber Hugó, Szőnyi István, Vaszary János – különös hangsúllyal vannak jelen.

A Kövesi-gyűjtemény megszerzése rendkívüli jelentőséggel bír a Herman Ottó Múzeum, egyúttal Miskolc város életében. A közkinccsé vált, egykor titkos kollekció az időszaki kiállítást követően átmenetileg raktárba kerül, hogy aztán a Területi Operatív Program finanszírozásával új kiállítócsarnokkal kibővülő, belsőleg is átalakuló Görgey utcai múzeumépület Képtárában találja meg állandó helyét. Az építkezések befejeztével az egykori pártház első emeletén a szocializmus korszakának két nagy magángyűjteménye, az orvos-műgyűjtő Petró Sándor és a kisiparos-műgyűjtő Kövesi István kollekciója egymással összefésülve, de a gyűjtőknek is emléket állítva rajzolják meg az 1700 és 1970 közötti magyar képzőművészet fejlődési ívét. A két nagy magángyűjtemény, valamint a múzeumi törzsgyűjtemény anyagából újjárendezett Képtár a vidéki Magyarország leggazdagabb, az alapterületet és a történeti ívet tekintve is legnagyobb képzőművészeti látványossága lehet.

A titkos gyűjteményt 2013-ban a budapesti Kieselbach Galéria, ezt követően a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum mutatta be. A tárlatokat mind a közönség, mind a média részéről rendkívüli érdeklődés kísérte.