"Ne tessék elütni annyival a dolgot, hogy itt operett szól hozzánk, édes, naív és bolondos. Az operett voltaképpen a legkomolyabb színpadi műfaj, a legszebb és legszabadabb, mellyel királyokat üthetünk veszedelem nélkül nyakon, s mely tartalmas, ötletes, újítni vágyó lelkekben születve, többet rombolhat e korhadt világból s jobban készítheti a jövendő jobbat – öt parlamenti obstrukciónál." (ADY ENDRE, 1902)

A Színészmúzeum új kiállítása a 100 éves Csárdáskirálynő miskolci vonatkozásait mutatja be. A világhírű Kálmán Imre-operett bemutatójának centenáriumán fotók, jelmeztervek, műsorfüzetek, plakátok, szövegkönyvek, előadásrészletek segítségével idézik meg a mű miskolci előadásait, az egykori Szilviákat, Stázikat, Bónikat - Honthy Hannától Galambos Erzsin át Komáromy Éváig, Latabár Kálmántól Szervét Tiborig. A tárlat bemutatja a darab miskolci szövegkönyvíróját, Jenbach Bélát, s mesél arról is, hogyan került be az eredeti történetbe a miskolci orfeum, milyen szerepe volt Miskolcnak az operett újabb átiratainak színrevitelében 1954-ben és 1980-ban.

A színházak 1949-es államosítása után a klasszikus magyar nagyoperettek többségét kiszorították a repertoárból a munkásoperettek. Igy a Csárdáskirálynőt fél évtizedig nem játszották a magyar színházak. Elsőként 1954-ben, az akkoriban a legjobb zenés előadásokat produkáló miskolci társulat vehette elő újra a darabot. Ez a CsárdáskirályNŐ azonban már nem a régi CsárdáskirályNÉ volt...