Az étel az élet. Mit lehet tenni, ha nincs, sőt ha kilátás sincs arra, hogy elérhető legyen? A németországi Bergen-Belsen egyike volt azoknak a koncentrációs táboroknak, ahová több ezer, többnyire zsidó származású embert deportáltak, majd tartottak fogva a második világháború idején. A foglyok ott megélt borzalmairól, életéről, éhezéséről vajmi keveset tudhatunk – a megpróbáltatásokat kevesen élték túl, s akik túl is élték, alig beszéltek életüknek erről a szakaszáról. Mára a túlélők legnagyobb része eltávozott az élők sorából, a hiányos, csupán emléktöredékekből kikövetkeztethető, traumatikus múlt feldolgozása így az őket követő generációk feladata marad.

Verát, Biró Eszter nagymamáját 16 évesen vitték Szegedről Budapestre, majd Bergen-Belsenbe. Két, számára különösen fontos tárgyat vitt magával: a Bortnyik Sándor – Hevesy Iván – Rabinovszky Márius által szerkesztett Kétezer év festészete című képes albumot, melyet súlya és mérete miatt a budapesti gettóban kellett hagynia, és egy füzetet, melybe ceruzával írt verseket gyűjtött. A koncentrációs tábor szörnyűségeinek elviselése és túlélése szempontjából kulcsfontosságú volt az emlékek felidézése, a vallási-kulturális hagyományok megőrzése, ezért sokan életük kockáztatásával is próbálták gyakorolni vallásukat, imákat, történeteket gyűjtöttek. A nők egy része a barakkokban az éhség elől, a konyhában töltött emlékek közé menekült és recepteket idézett fel. Vera az otthonról hozott füzetből törölte ki a korábban leírt verseket és a helyükre ételrecepteket írt. A levesek, húsok, pácok, töltelékek, köretek, torták és sütemények ugyanolyan elérhetetlen álomképekké váltak, mint az alapanyagok: a friss víz, vagy épp egy kiló liszt.

A gyűjteményben szereplő receptek, sok esetben pontatlan mennyiségi elemeikkel, hiányzó alkotóelemeikkel, szinte elkészíthetetlen ételekként szerepelnek a könyvecskében, a receptek mellett pedig Johann Wolfgang von Goethe és Vajda János egy-egy verstöredéke maradt meg. Biró Eszter – ahogy számos korábbi, archívumhasználattal foglalkozó munkája esetében is – a receptkönyvre mint egyfajta szimbolikus archívumra tekintett. Az alapanyagokról filmre készített fotókat, majd a csíkokra vágott negatívokat összeillesztve, az eredeti receptkönyv oldalai alapján készítette el az absztrakt vizuális recepteket. A Project Roomban látható kiállításon az eredeti receptkönyv és a Biró által feldolgozott könyvoldalak képei mellett az ételek és alapanyagok elérhetetlenségének szimbolikus aspektusaként a fényképek felvágott negatívjai is megjelennek a kiállítótérben.
A múlt feldolgozása ezúttal emlékezés az emlékekre. Az emlékek megtartása nem más, mint a tradíció megőrzése. Az emlékek felidézése – mely egykor a túlélés eszköze volt – ma a felejtés ellenszere.

Gellér Judit