Az Ars Sacra-rendezvénysorozat központi megnyitójához kapcsolódik a Magyar Nemzeti Múzeum Keresztúton című időszaki kiállítása a múzeum kupolája alatt, amely a térítések korába, a 9–11. századba kalauzol vissza bennünket. Egyedülálló emlékek mutatják be ezt a kort, amikor a szó, a jel és a kép egymással vetélkedve hirdette a megváltó Krisztus tanítását.

A korszak kezdetén a szó, azaz az „Ige” és a jel, különösen a kereszt jele egyértelműen előtérben állt: a térítők nagyon fontosnak tekintették a hit tartalmának értelmi átadását, új nyelveket is bevonva ehhez az igehirdetésbe és a kultuszba. A 9. század végétől sokkal inkább a képek, így a megfeszített képmása közvetítették a hittanítás paradoxonát és az új hit erejét az uralkodói réteg és a köznép felé, egyaránt, míg az írott szó szakralizálódott a latin és a görög nyelv kizárólagos használatával.

Eme rendkívüli átmenetet, amihez foghatót talán csak a 16. század, illetve a 20. század tapasztalt meg, a kiállításon számos különleges tárgy mutatja be, így a karoling Pannónia avar és szláv írásbeliségét, amely elhalt ugyan a forrásvidékén, de előtte megtermékenyítette a környező vidékek kultúráját, és nyomai a honfoglaló magyarok kultúrájában is megfoghatók. Ez a terület a térítőkkel együtt közvetlenül a nagy nyugati és keleti központokból részesült művészeti és kulturális hatásokból, s ennek is köszönhető e korai időszak sokszínűsége.

A kiállítás néhány ritkán látott emléket is bemutat, köztük a visegrádi „esperesi” templom freskóinak töredékeit, a királyi Magyarország első fennmaradt freskóciklusát a 11. század közepéről, egy különleges bizánci, udvari eredetű együttest.

A kiállítás utal a múzeum állandó kiállításainak vonatkozó részeire, amit igény esetén a múzeum munkatársai szakavatott tematikus vezetéseken tárnak a közönség elé.