A Ludwig Múzeumok alapját képező, Peter és Irene Ludwig által létrehozott gyűjtemény talán legismertebb és leghíresebb eleme az az anyag, amely a pop art korszakát mutatja be. Egyedülálló ez a gyűjtemény abban, hogy megtalálhatók benne a pop art emblematikus művészeinek (Jasper Johns, Roy Lichtenstein, Claes Oldenburg, Robert Rauschenberg, Andy Warhol, Tom Wesselmann, stb.) ikonikus művei csakúgy, mint a kevésbé ismert alkotóké (Allan D’Arcangelo, Richard Linder, stb.), valamint az amerikai vonulaton kívül az irányzat európai képviselőinek (Peter Blake, Richard Hamilton, David Hockney, Mimmo Rotella) munkái is. Egyedül a Ludwig múzeumok anyaga elég egy olyan kiállítás létrehozásához, amely a nemzetközi pop artot tekinti át.

A pop art érdekessége abban rejlik – és ezt a kiállítás is nyilvánvalóvá teszi –, hogy a közönségtől meglehetősen nagy távolságot tartó absztrakció után egy olyan figuratív ábrázolást hozott be az akkori kortárs művészetbe, amely hétköznapi referenciái révén ismerős és látszólag könnyen értelmezhető volt a nézők számára. Ugyanakkor paradox módon épp a fogyasztói társadalom kritikáját is adják ezek a művek azzal, hogy a hétköznapi fogyasztás mechanizmusát ültetik át a művészetbe, felkínálva az alkotásokat a befogadói fogyasztásnak. Igaz ez azokra az ábrázolásokra is, amelyek már eleve kritikusan nyúlnak egy-egy témához, melyek közül kiemelkedik a (vietnámi) háború, vagy a tömegmédia reprezentációja.

A kiállítás a Ludwig múzeumok együttműködésében valósult meg és a budapesti bemutató megelőzően a kölni, majd a bécsi Ludwig Múzeumban került bemutatásra. Budapesten az anyag kiegészül a korszak magyar és kelet-európai alkotóinak műveivel (Keserü Ilona, Konkoly Gyula, Lakner László, Siskov Ludmil, Szenes Zsuzsa, Boris Bućan, Vera Fischer, Tomislav Gotovac, Dušan Otašević, Sanja Iveković, Běla Kolářová, Jana Želibská, Natalia L.L., Stano Filko, Julius Koller, Marko Pogačnik, stb.). Ezek a művek részben a korabeli hétköznapi tárgyhasználatra épülnek, részben pedig a helyi kultúra referenciáit vonultatják fel. A kiállítás közvetve azt is vizsgálja, hogy az ún. „nyugati” művészetben létrejött fogalmak hogyan értelmezhetők egy olyan közegben, ahol ennek az irányzatnak a társadalmi és kulturális feltételei annyira eltérőek voltak az irányzat kialakulásának eredeti helyszínéhez képest.