Áthintázni a békeidőkből a háborúba?
Emlékezni arra, amit elsodort a Nagy Háború?
Ráismerni mindarra, amit egy új, modern évszázad hozott?
Felismerni a tömeg évszázadában a tömeg erejét?
Átélni a háború tényleges borzalmát és veszteségeit?
Közérzület- és közvéleményformálás, háborús propaganda a hátországban?

A viharos 20. század egyik legviharosabb évtizedének kérdéseit teszi fel a Magyar Nemzeti Múzeum Elsodort világ / Plakát-álmok 1910–1920 című kiállítása.

A Nemzeti Múzeum a saját, 45 000 darabra tehető plakátgyűjteményének nagyrészt még soha ki nem állított darabjaiból, 147 darab eredeti, litografált plakátból állította össze kiállítási anyagát és helyezte egy érzelmeket előhívó és attraktív látványvilágba, sok-sok máig választ kereső kérdést felkínálva. Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évtizedének színes, plakáttermése bemutatja a háború előtti évek mindennapjait, majd a harcterek valóságát, a román katonai megszállást és az 1920. évi trianoni döntést – az utca plakátjainak változásán, a közhangulat formálódásán keresztül.

Miközben elsőrangú magyar képzőművészek remekművű, tömegekhez szóló műalkotásait élvezzük, a kiállítás szimbólumai az álom és a valóság világát és annak összekuszálódó szálait, majd rémségét elevenítik fel. Vajon el tudott-e szakadni a közember – akár percekre is – a zord valóságtól, a baljós árnyaktól, melyek a jövőről suttogtak?

A kiállítás elején egy elveszett, az emlékekben álomvilággá formálódó, színes tükörcserepeit látjuk, a második teremtől már egy, az elsodort régi világ helyett alakuló új világba érünk-sodródunk: előbb a hátország közvélményformáló tömegrekvizitumait látjuk, megérezzük a háborús propaganda erejét, melynek hihetetlen fontosságára és erejére ekkoriban ébrednek rá a modern hatalmak. A harmadik, a mementó-terem a ráismerés tere, amelyben azt jeleztük, hogy az egyre keservesebb háborús évek elteltével megmutatkozott a gyors győzelemmel kecsegtető, egyre közeledő háború igazi arca. Az utolsó kiállítási tér már egy egészen új törvények szerint működő, vészterhes politikai eseményeket megjelenítő világot épít.

A látogatók számára megteremtett nézőpont egy lövészárokban vízionáló-álmodó, a háborúba kényszerült közember, akiben felidéződik a hátrahagyott civil élet színes-bohókás plakátkörnyezete, a frontsegítő háborús hátország falragaszainak heroikus világa, és felsejlik benne a forradalmakat követő megszállás és területvesztés rémképe.

Az első világháborús tematikát is magában foglaló időszaki kiállítás – a múzeum történeti jellegéhez igazodva – túllép a best of lithographs galériaszerű technikáján, és egy modern köntössel átlényegített – csupán múzeumi relikviákkal, emléktárgyakkal ellenpontozott – tárlat megvalósítására tesz kísérletet. Az ún. „békeidők” utolsó tíz esztendejében fogant falragaszok háborús hátországunkat is színesítő világa szembesítődik a frontok, harcterek másik valóságával. A plakátok mellett tárgyi emlékek, a múzeum gyűjteményeinek világháborús relikviái (harangok, hadimozsarak, gyűrűs poharak, „Pro Patria”-hadigyűrűk, matricázott porcelán emlékek, vivátszalagok), a lövészárkokban készült, kézzel barkácsolt munkák, továbbá szöveges rendeletek, az Érdekes Ujság vetített oldalai gazdagítják a kiállítás anyagát. A háborúba keringőzött Európa ölén kiszolgáltatott, soknemzetiségű Kárpát-medencében bekövetkező társadalmi és politikai dezorganizáltság, az 1918. őszi forradalmi zűrzavar, az 1919. tavaszi bolsevik puccs és a kétségbeesett területvédelem világhírű expresszív plakátfreskói után az 1920. évi keserű trianoni békeszerződés körüli tiltakozás grafikai lenyomatával zárul a tárlat.

A plakátok alkotói között megtaláljuk a 1910–1920-as évek legnevesebb festőit, grafikusait (Bér Dezső, Bíró Mihály, Bortnyik Sándor, Dankó Ödön, Dezső Lajos, Faragó Géza, Földes Imre, Gara Arnold, Geiger Richárd, Győri Aranka, Haranghy Ödön, Jeges Ernő, Kmetty János, Manno Miltiades, Moldován Béla, Nemes Lampérth József, Pólya Tibor, Pór Bertalan, Pais-Goebel Jenő, Sátori Lipót, Tábor János, Tuszkay Márton, Uitz Béla, Vadász Miklós, Végh Gusztáv, Weiss Antal), akiknek ereje abban rejlett, hogy közéleti tartalommal, közérthető nyelvezettel közvetítették koruk történelemmé vált eseményeit, környezetét, életmódját, hacsak a felszínt tükrözve is. Mégis, általuk olyan életmód- és művelődéstörténeti értékű kiegészítő információkhoz jutunk, melyek megragadó képi élménnyel párosulnak.