A művész Jelena Kazovszkaja néven született Leningrádban 1948-ban. 1965-től élt Magyarországon. 1970 és 1977 között végezte el a Képzőművészeti Főiskola festő szakát.

1976-ban a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának és a Művészeti Alapnak, 1978-ban a Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja lett. Festészettel, installációval, performance-szal, díszlettervezéssel foglalkozott, könyvekben, szaklapokban jelentek meg grafikái. Képein titokzatos, jellegzetesen önálló mitológiát teremtett. Állandó jelentéssel bíró motívumokkal dolgozott, motívumait a görög mitológiából, a Távol-Kelet világából és magából az emberi létből merítette. A legjelentősebb kortárs magyar képzőművészek közé tartozott. 2008. augusztus 6-án helyezték örök nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben. 12 képét a székesfehérvári Deák Gyűjteményben őrzik, képeit a kortárs műgyűjtő, Nagy Miklós is gyűjtötte.

El Kazovszkij művészetét végigkísérik sajátos szimbólumai: hegyek, sivatagok, kaszák, kutyák, függönyök, hajók, mérlegek, és csonkolt testek. Mindezek egy álomszerű groteszk valóság díszleteit teremtik meg. A nyomasztó témákat némileg oldja az ecset és rajeszközök durva kezelése: gyermekrajzok és az intuitív gesztusfestészet világa köszön vissza kontrasztos, erőteljes színekkel létrehozott festményein, kollázsain és rajzain. Ezek a brutális, néhol horrorisztikus víziók a tudatalatti kivetülései.

A transzcendens – időn és téren kívüli – metafizikus világ, a rajta szereplő dolgoktól függetlenül létezik. Történetet, valamint a hagyományos festészet témáit: portré, csendélet, tájkép – nem jelenít meg.

Az alkotó – miután a díj történetében másodikként, 1982-ben megkapta a Smohay díjat – rendszeres vendége volt Székesfehérvárnak, leginkább alkotásai révén.

1983-ban – a díj átvételét követően egy évvel, ahogy ez a díj történetében szokás ma is – megrendezhette önálló kiállítását a Fekete Sas Patikamúzeumban. Ezek után több csoportos kiállításon is szerepelt Székesfehérváron. 1994-ben Purgatórium címmel rendezte meg önálló tárlatát ugyanitt.

A hét kiállítás után összesen hat művel gazdagodott a Szent István Király Múzeum gyűjteménye.

A székesfehérvári Városi Képtár – Deák Dénes gyűjtése által – 12 művet tudhat tulajdonában.

A kamara-kiállítás ötletét most mégsem ez a 18 mű szolgáltatta, hanem a kiállításon szereplő tizenkilencedik, Szikora János színházi rendező tulajdonából, aki a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója: egy sokszorosított grafika művészpéldánya Vándorállat a libikókán címmel, melyet tulajdonosa 1995-ben kapott az alkotótól, korábbi győri és szolnoki színházi együtt-dolgozásukra (is) emlékezve, emlékeztetve.