Chochol Károly több mint hatvan éve fotózza Budapestet néha lírai, gyakran ironikus, máskor tárgyilagos megörökítői szemlélettel. Ha valakihez hasonlítani kellene jellemző képi világát, a francia Robert Doisneau juthatna eszünkbe róla. Ám Chochol nemcsak a zsáner műfajában érzi otthon magát. Díjakat nyert portréival, a szakmán kívül is fölfigyeltek rá mint tájfotósra, de ennél sokkal többet és több félét rejteget az archívumában. Örök újítóként, mindig aktív művészként mennyiségileg is imponáló képanyagot halmozott föl. Az elmúlt évtizedekben azonban mindig fontosabb volt az alkotás maga, no, meg a szakmai közéletben vállalt megannyi segítő szerep, mint az életmű szegmenseinek rendszeres megmutatása.

Az idén, a kerek, a nyolcvanadik születésnap jó ösztönzést adott a már nagyon is aktuális visszatekintéshez. Így aztán a Budapest Galéria falain zömmel még soha sem publikált műveket mutat a közönségnek. Chochol Károly az ismerői, tisztelői számára is meglepetéseket tartogat.

Még az ötvenes évek elején szó szerint rövid nadrágos gimnazistaként lépett a magyar fotóművészet színpadára. Azoktól a nagy öregektől tanult, akik már a háború előtti időkben nemzetközi hírnevet szereztek maguknak. A legendás Angelo mester, Haller F. G., Vadas Ernő és más mesterek bátorították a tehetséges ifjú fotográfust.

Chochol pedig egy életre elkötelezte magát a fényképezéssel. Neki tényleg szenvedélye a képkészítés a mai napig.

Életművének mostani metszete – amelyet tárlattal is, reprezentatív albummal is megmutat – nemcsak az egyéni szemléletű fotóművész alkotói önkifejeződése, hanem a magyar fotográfia és bizonyos vonatkozásban történelmünk elmúlt hat és fél évtizedének is gondolatébresztő lenyomata.