Az egy évtizede az Egyesült Államokban élő, ennek ellenére Zalaegerszegre rendszeresen hazajáró, és az itthoni művészeti életbe is bekapcsolódó, immáron hatvan esztendős Gábriel József festészetének különös vetületét képezi a képeit átható bölcsesség. Ennek érzése az asszociáció örvényébe kerülve erősödik meg bennünk. Ismeri az ember belső életének kacskaringóit, buktatóit, vágyait, s mindabból, amit elénk állít, magunkra ismerünk. Különös érzéke van az egyéninek a kollektívbe történő átfordításához. Pontosan tudja, hogy nem a látszat, nem a felszín a fontos.

Ami igazán számít, az alig észrevehető, olyan magától értetődően természetes. Egy kicsiny gesztus, egy mosoly, egy jelentőségteljesen félrehajtott fej, egy meghökkentő tárgy sokkal többet mondhat vagy érhet minden képi - de nem csak a képi - dinamizmusnál. A finom irracionalizmus misztikája a racionális pragmatizmusnál. A hétköznapok meghitt pillanatai a nagy példázatoknál vagy szenvedélyeknél. Mindezt - hat évtized tapasztalatával a háta mögött - olyan módon fogalmazza allegóriákba, hogy egyetlen pillanatig sem érezzük őket tanításnak. Lényegükig saját magunk jutunk el, szubjektív módon, azon az úton, amelyet a festő kijelöl, majd tapintatosan félreáll, hogy a néző saját eredményének érezhesse a megértett igazságokat. És csak miután mindez tudatosodik bennünk, érthetjük meg Gábriel művészetének igazi lényegét.