Az iskolák nevelési rendszerében mindig is nagy szerepe volt azoknak a hagyományoknak, melyeket az intézmények tanárai és diákjai évről évre, nemzedékről nemzedékre igyekeztek ápolni. Ezek a hagyományok követelményekben, szokásokban vagy tárgyi emlékekben nyilvánultak meg, melyek tükrözték az iskola szellemiségét. Mindezt jól szolgálta az iskola nevének, névadójának kiválasztása vagy az iskolai jelképek rendszerének kialakítása (zászló, egyenruha, stb.). Ez hazánkban a két világháború között vált általánossá.

Az 1951 szeptemberében egy osztállyal induló tiszafüredi állami gimnázium is hasonló utat tett meg. Kezdetben a középiskola egyetlen osztálya csak az általános iskola keretében működött. Az 1952/53-as tanévtől kezdve az iskola neve már Állami Kossuth Lajos Általános Gimnázium lett. Bár még ekkor is csak évfolyamonként 1-1 osztály indult, de talán ettől az időszaktól vezethették be az iskola tanulói által viselt diáksapkát.

Egy visszaemlékezés szerint az első diáksapkát az 1954/55-ös tanévben már viselték, 1955 őszéről pedig már fényképünk is van erről a sapkáról. Ez a diáksapka azonban nem a két világháború közötti, többnyire Bocskai-szabású elődeinek hagyományait követte, hanem sokkal inkább hasonlított a korabeli magyar néphadsereg, illetve a szovjet hadsereg gyakorló sapkájára, a pilotkára. Ez szemből nézve, jellegzetes, ék alakú, felhajtott peremű, sötétkék szövetsapka volt. A sapka hossza kb. 26-27 centiméter, magassága talán 10 centiméter lehetett és a viseléskor a felső része erősen a fejhez simult. A sapka bal oldalán vízszintesen annyi sárga vagy aranyozott, kb. 4,5-5 centiméternyi zsinór volt felvarrva, ahány évfolyamos volt viselője. Egy második osztályosnak tehát értelemszerűen két sávja volt.

A rendelkezésünkre álló fényképek szerint az 1950-es évek második felében a diáksapka formája vélhetően kétszer is változott. Az ék alakú forma, illetve a felhajtott perem megmaradt, de a sapka szabása, főként a felhajtott perem tekintetében erőteljesebben igazodott a magyaros, Bocskai-jellegű szabáshoz, illetve a két világháború közötti magyar katonai sapkák, diáksapkák formájához. Ez egyáltalán nem véletlen, hisz az 1956-os forradalom után átmenetileg, 1957 tavasza és 1958 vége között még a Magyar Néphadseregben is engedélyezték a Bocskai-szabású sapka viseletét, így ez a diáksapkák viselésére is hatással lehetett. Ez is felhajtott peremű, sötétkék posztósapka volt, de a felhajtott perem kartonnal volt bélelve. A perem azonban már nem simult a fejhez, sőt a sapkaperem homlok felőli része félkörívet formált. Ezt a formát a sapkaperem felső szélén futó zsinórozás méginkább hangsúlyossá tette. Ennek a sapkának a hossza kb. 26-27 centiméter volt, magassága viszont 7-8 centiméter lehetett, így a fejen hordva, szétnyílt állapotban laposabb fazont mutatott. Inkább a magyar katonai sapkára emlékeztetett.

A most kiállított két sapka alighanem a harmadik generációt képviselte. Ezeket ugyanis 1960-1964 és 1963-1967 között viselte egykori tulajdonosa, a Kossuth Lajos Gimnázium két tanulója, Kádár Dénes, illetve Mező Katalin (aki később Kádár Dénes felesége lett). Ezek a sapkák emlékeztetnek leginkább a két világháború közötti diáksapkákra: a budapesti Szent Margit Leánygimnázium tanulói szinte ugyanilyen szabású sapkát viseltek az 1930-es évek második felében.

Ez a két tiszafüredi diáksapka szintén ék alakú, felhajtott, kartonpapírral bélelt peremű, sötétkék posztósapka volt. A sapka felhajtott szélének peremét azonban egészen a homlokrésztől kiindulva, mindkét oldalról külön indítva sárga vagy aranyozott zsinórral emelték ki. Elölnézetben így a két perem szív-alakú formát mutatott, mely forma főleg a leányok számára készült sapkákon volt finomabb kiképzésű. A sapka hossza kb. 26-27 centiméter volt, magassága pedig 7-8 centiméter, de mindegyik sapkát egyénileg alakították a diákok fejméretéhez. A visszaemlékezések szerint a sapkát az első éveseknek rögtön a tanév elején meg kellett rendelniük. A tiszafüredi Fő úton lévő Győri-féle textilboltba kellett bemenni minden gimnazistának: ott történt a méret-felvétel és a megrendelés. Négy éven át kötelező volt a viselete, oldalt annyi sárga vagy aranyozott zsinórt kellett felvarrni, ahány évfolyamos volt a sapka tulajdonosa. Egy 1961 februárjában készült fényképen a négy diák kétféle szabású sapkát visel. Felül balról Kádár Kálmán elsős és Delnegró Ernő másodikos egy harmadik, alul balról Kádár Dénes elsős és jobbra Szabó János elsős, egy második generációs sapkát visel.

A sapka viselése az 1960-as évek második felében kezdett elmaradni, vélhetően ekkor szűnt meg a kötelező jellege. Ezt a két példányt hagyománytisztelő egykori gazdái 2011-ben adományozták a Kiss Pál Múzeumnak.

Dr. Vadász István