Szentes a XX. század első felében harmincezres népességű dél-alföldi mezőváros volt. 1930-ban lakosságának több mint egyharmada élt tanyákon. A szentesi tanya szemtermelő és állattartó, külterjes gazdaságtípust képvisel.

A vályogfalú, nádtetős épület szoba-konyha-kamra-istálló beosztású. Nyitott kéményű konyháját a XX. század első évtizedeiben padlásolták le és rakott tűzhelyet építettek benne. A két háború között a ház elé deszka oldalú, cseréptetős ereszeket építettek.

Berendezése az 1970-es évek első felének házkultúráját dokumentálja. A konyha hátsó falán érintetlen az ívelt, barokk jellegű bolthajtás, amit a közelmúltban több alföldi házban még láthattunk. A bolthajtás előtti asztalnál evett a család. A konyha belső sarkában van a kaszli vagy almárium, az ajtó mögött a kantapad, rajta cserépköcsögökkel és szilkével. Bal felől nyílik a szoba, az öregek nyelvén a ház.

A kamra berendezéséből említést érdemel a vésett díszű, 1911-ben készült ácsolt láda, amit "szekrény"-nek neveztek. Az utóbbi időben ételmaradékot, tejjel teli köcsögöket tettek bele, hogy a macska ne férjen hozzá. A kamra régies eleme a vakablakba helyezett téka.
A ház végéhez féltetős fészer (kocsiszín) épült, ahol a parasztkocsi mellett eke, vasborona, szelelőrosta és kisebb munkaeszközök láthatók.
A tanya 8-10 holdas, feketeföldi kisparaszt gazdaságot mintáz. Jellegzetes építménye a boglya formájú ól, amelyben rendszerint disznókat vagy baromfit tartottak.