Tanulmányait a modern formatervezés tervszerű oktatását az Egyesült Államokban elsőként megszervező, 1937-ben alapított chicagói Új Bauhausban (később School of Design, majd Institute of Design) folytatta. Az igazgató Moholy-Nagy László mellett az iskolában fotográfiát oktató, szintén magyar származású Kepes György volt a mentora. Lerner az ő útmutatásaikat követve sajátította el az "új látás" nyelvét. Az intézményben folytatott kísérleteiből született meg találmánya, az ún. Fénydoboz.

Ennek működési alapelve az a látszatra egyszerű felismerés, miszerint a fényképezőgép lencséje a világról alkotott képünk tökéletesítését szolgáló segédeszköz. A fekete papírból hajtogatott doboz oldalaiba apró, pontszerű lyukakat fúrt, melyek segítségével meg tudta határozni a fény útját. E szerkezet segítségével készültek a művész első absztrakt fotográfiái. 1939-től Kepes asszisztenseként, majd 1941-től önállóan, az iskola professzoraként dolgozó Lerner saját alkotásainak stílusát „naturális szürrealizmusként" határozta meg.

Az 1930-as évek végétől kezdődően gyakran visszatérő elemmé vált a művészetében a látás eszköze, a szem. A kiállítás arra tesz kísérletet, hogy bemutassa a művész életművén átívelő érdeklődést ez iránt az ikonográfiai motívum iránt. A gyakran bizarr és talányos asszociációkat felidéző szem-motívum Lerner képein a legkülönbözőbb és legváratlanabb helyzetekben bukkant fel. Olló nélkül készült, több fotó egybenagyításával, vagy a filmnegatív manipulálásával megalkotott - gyakran aktuálpolitikai mondanivalóval terhes - montázsai elmélyült pszichológiai érdeklődésről tesznek tanúbizonyságot; az ember és a város kapcsolatát vizsgáló (az urbánus környezet gondosan kiválasztott részleteit megörökítő) metaforikus "életképei" pedig egyfajta természetes, spontán világlátást sugallnak.

Lerner érzékenysége a látás aktusa iránt a "szem nevelését" megcélzó művészetfilozófiában gyökerezik. Kvalitásérzékében leginkább szerepet játszó érzékszerve élete utolsó éveiben sem hagyta cserben. Az ő révén fedezték fel ugyanis az azóta egyik legismertebb naiv művészként kanonizált Henry Darger munkásságát.

A tárlat az 1800 utáni Gyűjtemény kamarakiállítás-sorozatának a része. A bemutatott alkotásokat a művész özvegye, a chicagói zongoraművész Kiyoko Lerner adományozta a Szépművészeti Múzeum 2010-ben megalakult Fotó- és Médiagyűjteményének.

A kiállítás kurátora: Orosz Márton