Nagyidai Neischel Lajos festőművész, grafikus 1901-ben Budapesten, a XIII. kerületben a Vizafogó városrészben született, az úgynevezett tizenhárom ház egyikében, igen szegény környezetben. Már elemi iskolás korában szépen rajzolt, tehetsége a gimnáziumban is megmutatkozott.

Beiratkozott a budapesti egyetemre, ahol Alexander Bernát filozófia professzor igen nagy hatással volt
rá. Nem fejezte be tanulmányait, mert érdeklődése a képzőművészet felé terelte. Magánúton tanult: Simay Imre szobrászművésznél, Haranghy Jenőnél, a szecesszionista grafika jelentős képviselőjénél és Bosznay István tájképfestőnél. Később beiratkozott az Iparművészeti
Iskola esti grafikai tagozatára. Munkásságát kezdetben elismerték: egy éven át Münchenben volt ösztöndíjas, de párizsi útja már meghiúsult.

Az 1920-as évek végétől más megélhetés után kellett néznie: könyvelő, vámvizsgáló, majd műszaki rajzoló volt. Az 1940-es évek elején baloldali, radikális képzőművészekkel került kapcsolatba, ám ezt a szerveződést ellehetetlenítette az akkori hatalom.

A II. világháború után új lendülettel látott munkához, de sorozatos betegségei akadályozták kibontakozását. Előbb apósáéknál, Tiszafüreden élt, majd rokonai révén Ózdon talált munkát. Innen a répáshutai erdészethez került. Élete utolsó másfél évtizedét Miskolcon töltötte. Itt, egyre súlyosbodó szívbetegségével dacolva alkotta életművének legjavát, de mindvégig magányos művész maradt.

A felesége - Nagy Ida - révén Tiszafüredhez is kötődő festőművész életműve ellentmondásos, többrétegű és többértelmű. Részben a kompozíció, a dekorativitás és a formák uralma, másrészt a vonalak, a kontúrok, a kontrasztok révén is hangsúlyosabb torzítás jellemzi képeit.

E kettő egymás ellentéte, ám Nagyidai Neischel Lajos alkotásai mégis inkább a harmónia utáni vágy megteremtésére irányuló törekvést sugallják.