Az ólak véres melegében ki mer olvasni? (Pilinszky János: A mélypont ünnepélye, részlet)


A Magyarósi-montázsfilmek a Pilinszky-életmű alapvető kérdéseit fűzik tovább, amikor az áttetsző üvegképekben az élők szeretteik elvesztése miatti kiszolgáltatottsága vagy éppen zsarnoki elnyomásnak kitett törékenysége sejlik fel.

Magyarósi Éva a kortárs képzőművészeti színtér ambiciózus, a társadalmi problémákra érzékeny és nyitott fiatal alkotója. Munkáira a médiaművészet, valamint a klasszikus grafikai és festészeti eljárások új, kísérleti összekötése jellemző. A Mélycsarnokban bemutatott képzőművészeti indíttatású animációs filmje a VJ-kultúra hang- és mozgóképmontázsaihoz áll közel, míg üvegképei a fotó, a kézi rajz és a festmény jellemzőit elegyítik.

Magyarósi Éva nagy témát választott, és messzire igyekszik benne. Ez a hatalmas kísérlet nem más, mint annak a megértése, vizuális rögzítése, hogy miként működik a legközelebbi szeretteink elmúlását kísérő emlékezet. Ennek során tudományos ismeretek és szubjektív benyomások, életélmények egyedi kombinációját jeleníti meg. "Láthatatlan rajzai" az emlékezet láthatatlan struktúráit igyekeznek letapogatni. Műcsarnok-beli kiállítása annak a munkafolyamatnak a része, melyben az emberi emlékezet azon vakfoltjait igyekszik feltárni, amelyek egy-egy megélt pillanatot, élményt kitörölnek, míg másokat kiemelnek. Különleges történetekben próbálja tetten érni ezeket a jobbára irracionális momentumokat. A narratívák egy része talált, második világháborús családtörténeti töredékeken alapul, más részük a művész családtagjainak történeteit dolgozza fel.

Régi családi fotókat dolgoz át animált filmben és üvegre gravírozott képeken. Magyarósi szubjektív világának filmes manifesztációja viszi a prímet: önarcképei, szimbolikus állat- és növényfigurái teremtik meg az installáció egységes atmoszféráját.

A filmek és képsorozatok összefüggéseit az installációhoz készült versek és a speciálisan ehhez komponált zene is tovább erősítik. Pilinszky verse, haikuja mellett Éva saját verse is felhangzik édesapjáról, az Apámnak címet viselő első részben. A film második fele - számos Lenz-idézettel a Németóra című könyvből - egyúttal tiszteletadás Emil Nolde életének, művészetének, ezzel is hangsúlyozva Nolde különleges aktualitását.

A zsarnokság abszurditása miatt érzett aggodalom hatja át a holokauszt-túlélők családtagjairól őrzött képek átérzett továbbgondolásait csakúgy, mint Nolde élethelyzetének saját jelenünkbe való átültetését.

Az egységes élménytérré váló sötét alaptónusú kiállítóteret a zene és a fény ritmikus lüktetése tartja egyben. Ehhez járulnak a tér különböző részeiben elhangzó Pilinszky-idézetek és a művész saját versei. A zene, a szöveg és a kép kölcsönhatásából felépülő komplex audiovizuális alkotás az egyéni emlékezet fájdalmas, félelmetes hiányérzetét, szívszorítóan derűs pillanatait mutatja meg.