Az 1918-ban alakult, soknemzetiségű Csehszlovákiát alapítói szláv nemzetállammá kívánták változtatni, s a két világháború között tettek is lépéseket ennek érdekében. Az igazi lehetőség azonban a második világháború végén érkezett el az Eduárd Benes elnök által vezetett londoni emigráns kormány számára. Terveik megvalósításához a pánszláv szolidaritás alapján bírták a Szovjetunió támogatását is. Csehszlovákia nyugati részén több mint hárommillió német élt, az ország keleti felében pedig, Szlovákiában, a több mint 600 ezres magyarság képezte a szláv nemzetállamiság útjában álló legnagyobb akadályt.

Eduárd Benes és londoni kormánya a moszkvai kommunista emigráció tagjaival együtt Moszkván keresztül 1945. április 3-án érkezett Kassára. Itt alakult meg az új csehszlovák kormány és itt hirdették ki a napokkal korábban Moszkvában elfogadott és a szovjet vezetés által is jóváhagyott kormányprogramot, mely a német és a magyar kisebbségekkel szemben a kollektív bűnösség elvét alkalmazta.

A német és magyar ellenes intézkedések elsődleges "jogforrásai" az elnöki dekrétumok (a "benesi dektérumok") voltak. Eduard Benes köztársasági elnök 1945 folyamán 143 dekrétumot bocsátott ki. A magyar kisebbség felszámolása a trianoni területről 1938 után érkezettek és az ún. "háborús bűnösök" kitoloncolásával vette kezdetét. Ez mintegy 31 000 magyart érintett. Az őshonos magyarság kitelepítése azonban nehézségekbe ütközött. A magyarság egyoldalú kitelepítéséhez a csehszlovák kormány csak a Szovjetunió jóváhagyását tudta megszerezni. A nyugati szövetségesek vétója miatt a csehszlovák politika a lakosságcserére helyezte a hangsúlyt. A Magyarországra kényszerített 1946 február 27-én megkötött csehszlovák magyar lakosságcsere egyezmény értelmében Csehszlovákia annyi szlovákiai magyar telepíthetett át Magyarországra, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezik a Csehszlovákiába történő áttelepülésre. Az egyezmény lehetővé tette azt is, hogy Csehszlovákia paritáson felül, tehát egyoldalúan áttelepíthesse a szlovák népbíróságok által háborús bűnösnek minősített magyarokat is.

A csehszlovák kormány nacionalista ábrándok miatt jócskán felülbecsülte a magyarországi szlovákság létszámát és áttelepülési kedvét. Amikor ezek az ábrándok hamisnak bizonyultak, minden lehetséges módon igyekeztek a megkötött egyezményt kijátszani és több mint 20 ezer szlovákul nem is beszélő személyt vettek fel áttelepülni kívánó szlovákként. Nyomást próbáltak gyakorolni a magyar kormányra az 1945-ben végrehajtott deportálások felújításával is. Becslések szerint 60-100 ezer magyart szállítottak el Cseh- és Morvaországba kényszermunkára. A deportáltak nagy részét megalázó embervásárokon osztották szét a cseh gazdák között. Egyúttal "reszlovakizációs" kampányt is indítottak. Ez átmeneti sikert hozott.

Szlovákiai magyar lelkészek és egyetemisták közben ellenállási szervezetet hoztak létre. A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség célja a kisebbség sérelmeinek dokumentálása, a jogfosztottak és a magyarországi hivatalok tájékoztatása volt. Két illegális újságot is megjelentettek. 1949-ben sokukat súlyos börtönbüntetésre ítélték. A lakosságcsere egyezmény végrehajtása többszöri halasztás után csak 1947 áprilisában kezdődött és megszakításokkal 1948 decemberéig tartott.