2020.07.26.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Ereklyék és öltöztethető szobrok

2020.06.30.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Szent László lova nyomán keletkezett a Tejút...

2020.06.21.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Keresztelő Szent János avagy Szent Iván?

2020.06.19.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Újranyit a Kubinyi Ferenc Múzeum

2020.06.18.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Száz év óta több országban, de közös hazában

2020.06.15.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Nemzeti összetartozás - a haza csorbíthatatlansága

2020.05.22.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Kettészakadt Palócföld

2020.05.17.
Kubinyi Ferenc Múzeum

Pünkösdkor születtek a hegyek

Kubinyi Ferenc Múzeum - Szécsény
Cím: 3170, Szécsény Ady Endre u. 7.
Telefonszám: (32) 370-143
Nyitva tartás: Ideiglenesen zárva.
2020.06.15.
Kubinyi Ferenc Múzeum
hír, történelem, Trianon, Újkor, XX. század
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Ha a magyarság viharos 20. századi történelmére gondolunk, fölmerül a kérdés: mi a haza és mekkora a területe?
Szent István király Mária-oszlopon. Nyitra, 1750

A haza nyelvi értelmezését áttekintve azt látjuk, hogy a szó maga magyar fejleményként a haza határozószó főnevesülésével keletkezett, és előfordul már a legkorábbi magyar nyelvű, kézzel írott könyvben, a 14-15. század fordulója táján keletkezett Jókai-kódexben.

Az 1894-ben megjelent Pallas Nagy Lexikonában, „Az összes ismeretek enciklopédiájában” a haza szócikk még nem is szerepel. A kötetbeli hazaszeretet szócikk arra utal, hogy a haza fogalmát a lexikon magától értetődőnek tartja. Olyannak, melynek földje - azaz területe - továbbá lakói, nyelve, emlékei iránt érzett ragaszkodás hasonlít a szülők iránt érzett szeretethez. A haza szeretete tettekben is megnyilatkozik, mint az iránta való kötelességek teljesítése: szükség esetén saját érdekeinknek, a legfőbbeknek is érte való mellőzése, önzetlenség, odaadás, sőt önfeláldozás. Itt tehát a haza olyan területtel, lakossággal bíró létező, mellyel a hazában élők szeretetkapcsolatban állnak, és érte áldozatvállalásra képesek. A haza iránti kötelességek nem külső jogszabályi természetűek és értelműek, mint az állam, az ország esetében, hanem benső, szívből jövő késztetések. E fogalomértelmezés szerint a hazánk a jelenlegi Magyarországnál föltétlen nagyobb területre, legalább a magyar érzelműek által lakott kiterjedésre vonatkozik, de a haza minden lakója iránti célszerű ragaszkodás esetén az egybe esik a történeti Magyarországgal. Ehhez hasonlóan, a közös emlékekhez való ragaszkodás tekintetében a haza legalább a történeti Magyarországra vonatkozhat, kibővítve ú a moldvai csángók területével, amely 1526-ig a Szent Korona alá tartozott.

A Révai Nagy Lexikona már az ismeretek teljesség igénye nélküli enciklopédiája, viszont tartalmazza a haza v. hon szócikket. Eszerint a haza vagy hon etikai egység, a közös területen élő nép(ek) emlékeinek, érzelmeinek, szokásainak és reményeinek közösségét foglalja magában. A haza a nép erkölcsi egységének, jó- és balsorsban való együvé tartozásának, az egyaránt való önmegtagadás és önfeláldozás erényeinek kifejezője. A nép faj és nyelv tekintetében részint egy eredetű, részint a történeti események által egybeforrasztott, amely akarat- és cselekvésbeli önállóságát másokkal szemben képes kifejezésre juttatni. A plurális társadalmakban e jellemzők már nem egységesen valósulnak meg, de mint normatív kategória a haza fogalom az egységesülést szolgálhatja. E meghatározás sem zárja ki a haza történeti ország területre vonatkoztatását, de mindenképp meghaladja a jelenlegi ország területet.

A trianoni országvesztést és a szovjet megszállást követően a Magyar Nyelv Értelmező Szótára a haza fogalmát szorosabban összeköti az aktuális ország területtel. Főnévi mivoltában négyféle meghatározást ad: elsőként – az egyén, közösség, nép szempontjából - az országgal, ország területtel vagy az annál szűkebb szülőfölddel azonosítja. Hivatkozik az akkori alkotmányra, mely szerint „A haza védelme a Magyar Népköztársaság minden polgárának szent kötelessége.” Ugyanakkor idézi Vörösmartyt is: „Hazádnak rendületlenül Légy híve, oh magyar.” S bár a 19. századi kifejezés nyilvánvalóan az akkori történeti ország területre vonatkozik, a szócikk nem tér ki a haza fogalom és a 20. századi békeszerződések, nagyhatalmi döntések lecsökkent magyarországi területeinek viszonyára. A második meghatározás szerint a haza az ország lakosságának a történelem során kialakult szervezett, politikai, társadalmi, érzelmi közössége. A Petőfitől, Aranytól, Csokonaytól hozott példák itt is rávilágítanak a haza és az országterület viszonyának tisztázatlanságára. A 3. típusú fogalomértelmezés átvitt, költői értelem szerint definiál örök haza, másvilág, mennyország értelemben. Negyedik értelmezéseként a haza az az ország vagy vidék, ahonnan valami származik, ahol eredetileg létezett, ahol leginkább előfordul. Így – a szemléltetés szerint – a dohányzás eredeti hazája Amerika, a selyemtermelésé Kína. Nézőpontunk szerint e meghatározásba az előző példák mintájára az is belefér, hogy a magyarok hazája a Kárpát-medence, az integer Magyarország, ahol eredetileg létezett.

Az 1980-as évek végi rendszerváltoztatást követő újabb lexikonok közül a Magyar Nagylexikonban hiába keressük a haza címszót. A Magyar Katolikus Lexikon tömör meghatározásában ország vagy tájegység, melynek állandó lakói ugyanazon törvények alatt élő polgárok közösségét alkotják. Ilyen értelemben tehát egy ország történelmi változása maga után vonná a haza változását is. Viszont földrajzi tekintetben a haza egy nép történelmi élettere, a népre jellemző szellemi-kulturális hagyományokat elevenen éltető tájegység. Ennek az értelmezésnek megfeleltethető a történelmi magyar országterület, a Kárpát-medence, mint a magyarság történelmi élettere, amely a rá jellemző hagyományokat elevenen élteti a trianoni békediktátum után megmaradt országban és az utódállamok érintett területein egyaránt. Amíg a történelmi, földrajzi, kulturális, gazdasági, épített örökségbeli, származásbeli szálakat, polgárok közötti kapcsolatokat a magyarság elevenen fönntartja, amíg például Kassa, Munkács, Kolozsvár, Szabadka, Eszék, Lendva vagy Kismarton nem számít külföldnek, addig létezik a haza egész történeti ország területre kiterjedő abszolutisztikus értelme.

Ily módon tehát a haza nem politikafüggő fogalom, hanem a kulturális folytonosságot képviseli. Azt a folytonosságot, amelynek sajátos, közegteremtő és létmód kijelölő kezdeti megnyilatkozása Szent István királyunk végrendeleti ország felajánlása a Boldogasszonynak: Szűz Mária szentséges kezébe és oltalma alá adta és ajánlotta az egyházat, „és ez szegény országot [evidens, hogy a Szent István-i Magyarországot!] mind benne való urakkal és szegénnyel, bódoggal egyetemben”. (1. kép) Ezzel a haza transzcendens kötődésűvé vált. Modell értékű ikonográfiai hagyomány lett, hogy István királyt legtöbbször úgy ábrázolják, amint az országot és a nemzetet jelképező Koronát a Boldogasszonynak fölajánlja. Legrégibb ismert emlékünk a XII. századbeli esztergomi Porta Speciosa. A magyar haza transzcendens jelentősége megfigyelhető a későbbi századokban is. Ily módon, mint a lélek lobogó lángja nyilatkozott meg Zrínyi Miklós hazaszeretete 1566-ban. Istennel, a királyi felséggel, a kereszténységgel együtt ő a szegény, végső nyomorúságba jutott édes hazát állandóan vidám arccal, vére ontásával és végül Boldogasszony születése ünnepén (IX. 8.) bekövetkezett hősi halálával pártfogolta, szolgálta. Gróf Esterházy Miklós nádor a hazaszeretetre, mint történelmi távlatokra visszanyúló fogalomra utalt 1627-ben: „Nem hazánk-e nekünk is ez, mint édes Eleinknek? Az bizony, más nincsen kívüle, s tartozunk mind Isten, mind világszerte az természetnek törvénye szerént is, minden óltalommal neki.” E mentalitásból kicsendül a haza mindeneknél előbbre valósága, a hazaszeretet törzsökös tágassága, transzcendens dimenziója, és az emberi nembe oltott természeti törvényként értelmezett mivolta. A 17. század közepén készült Mórichida-Árpás középkori Szent Jakab templomából a Győri Püspökvárba került oltárkép. Ezen Szűz Mária védő gesztussal köpenye alá vonja Magyarország területét (térképét), és az angyalok a Magyar Szent Koronával készülnek őt megkoronázni. A Köpönyeges Mária középkori ikonográfiai hagyományának megfelelően a felhőkön lebegő Mária széttárt palástjának oltalma alatt világi és egyházi méltóságok is térdelnek, akik itt – eltérően a legtöbb középkori ábrázolástól – nem csupán általános típusok, hanem portréként megfestett, egyéni vonásokkal jellemzett figurák. I. Lipót császár és a római pápa körül Magyarország világi és egyházi méltóságai látszanak, köztük Wesselényi nádor, Nádasdy Ferenc országbíró, Zrínyi Péter horvát bán, Szelepcsényi György esztergomi érsek és Széchényi György győri püspök. Az a veszély, amely miatt a haza területével mindannyian Mária oltalma alatt kerestek menedéket, a török hódítás volt, amelyet a jobb oldal hátterében feltűnő kontyos török katona jelképez. A haza transzcendens összefüggése jelent meg II. Rákóczi Ferencnél is, aki szabadságharcának zászlóira a Cum Deo pro Patria et Libertate, Istennel a hazáért és a szabadságért szakrális-mágikus jelmondatot íratta.

A történelmi sors odavezetett, hogy a magyarság esetében sajátos módon külön vált a haza, a nemzet és az ország vagy állam fogalma, különböző területiséget jelölve. A lexikonbeli meghatározásoknak részint megfelelően a haza a politikai változásoktól független, kulturális, erkölcsi, szívbéli kategóriaként a történeti, a Szent István-i Magyarország területét öleli föl – hozzáérthetően a Szent László uralkodásától társult Horvát-Szlavón Krirálysággal, és az egykori Kunország, moldvai vajdaság, moldvai csángók földjét, amely a középkorban a magyar királyság hűbéres tartománya volt, ahol a legtöbb város magyar, illetve magyarszász alapítású, és ahol máig jelentős számú magyarság él.

Az etnikai nemzet kiterjedése a Kárpátok térségére és a földkerekség magyarok lakta területeire vonatkozik. A politikai alakulatot képező ország az a jelenleg kereken 93.000 km2, ahol a magyar állam található. Magyarországiakat és határon túli magyarokat érintő események, rendezvények esetén lényeges különbségtétel, hogy az nem nemzetközi, hanem államközi esemény, rendezvény, mivel egy nemzethez, de különböző országokhoz tartozókra vonatkozik. A haza-nemzet-ország rendszerét kiegészítő tényező az állampolgárság. Az előzőekhez képest ez nemcsak egyféle lehet, hanem immár – legalábbis magyar részről – legálisan létezik a kettős vagy akár többszörös állampolgárság. Így egy utódállambeli magyar egyszerre teljes értékű polgára a szomszéd országnak és Magyarországnak. Értelmezésünk szerint tehát a haza egységes fogalom, nincs külön hon és külhon. A politikai, társadalmi változásokkal, a trianoni döntés és a korábbi kivándorlások óta viszont vannak külországi honfitársaink, akikkel a hazánk egy, de országaink különbözőek.

Csak az imént fölvázolt meghatározással, a kulturális folytonosság érvényesítésével, azaz a haza abszolutisztikus – nem a politika alapján relativizálódó - felfogásával értelmezhetőek a hazafias művek, mint például ezek egyik legfőbbike, a Szózat. Az első világháború elvesztésének idejéig, az integer Magyarország fennállásáig tartó időszakra vonatkozóan értelmetlen volna kérdést föltenni, hogy a magyar mely hazának legyen rendületlenül híve, s mely haza az, amely bölcsője és hantjával takarója is, illetve ahol élni és halni kell. Ehhez hasonlóan azonban valójában egyértelmű, hogy Trianon után is, máig is, változatlanul ugyanaz a haza. Hiszen értelmetlen volna úgy tartani, hogy a Kárpát-medence trianoni határon kívül született magyarjai számára nem volna bölcső és majdan sír a szülőföld, ahol élni s halni kell, hanem csak a megmaradt Magyarország. Utóbbi esetben teljes migrációnak kellene megvalósulnia a határon túli területekről a Trianonban és Párizsban megcsonkított Magyarországra, ami önellentmondás, mivel a szülőhely adottságát nem lehet megváltoztatni. Az is értelmetlen volna, ha csak az elszakított területrész vagy a magyar nemzeti identitást többé-kevésbé folyamatosan korlátozó adott utódállam számítana hazának. Értelmetlen, mert az utódállam Kárpát-medencén kívüli része nem az a föld, melyen annyiszor apáinak vére folyt, nem az, melyhez „minden szent nevet egy ezredév csatolt”. Ott nem küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai, s nem törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. Ott nem hordozák a – magyar - szabadság véres zászlóit, s nem hulltanak el legjobbjaik a hosszú harc alatt. És annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem, nem ott él nemzet e hazán. Tehát a csorbítatlan Magyarország, a Kárpát-medence területe az, ahol a magyar rendületlen híve legyen hazájának! Az egészséges magyar létnek ez éltetője, s bukás esetén hantjával takarója is ez. A nagyvilágon e kívül nincsen a magyarság számára hely, áldja vagy verje sors keze, élnie és halnia itt kell. A világ elszármazott magyarjaira is igaz ez, ugyanis magyar mivoltukban – a fentiek értelmében - hazájuk mindenkor a csorbítatlan Magyarország.

E felfogást képviseli a vallási mintára Nemzeti Ereklyének nevezett irredenta emlék is, amely a hatvanhárom, egykori magyarországi vármegye „vérrel, verejtékkel áztatott” földjéből őriz néhány porszemet. A föld pecsét alakú tartóban található, előlapján az integer Magyarország áttört, üvegezett képe. A pecsét fölött „1000 éves jussunk, igazságunk megszentelt pecsétje ez” felirat, körülötte: „Ez a föld melyen annyiszor apáid (sic!) vére folyt.”

A másik fő hazafias műre és nemzeti jelképünkre, a Himnuszra utalva, világos, hogy szintén mindenkor az egész Kárpát-medence az a terület, amelyen annyiszor támadt tenfiad szép hazám, kebledre, s lettél magzatod miatt magzatod hamvvedre. Kölcsey Ferenc műve előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk kezdetű ének volt a 18. század elejétől, melyet a hívek ünnepek alkalmával ma is énekelnek: „Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk, / nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: / Magyarországról, Édes hazánkról, / ne feledkezzél el szegény magyarokról.” Talán sajátosan magyar örökség is, hogy a Szent István király által felajánlott országot, a Regnum Marianumot, a transzcendens jelentőségűvé és kötődésűvé vált országterületet tekintjük mindenkor hazánknak. 

A haza, a csorbítatlan Magyarország összes nemzetisége és lakója számára a Magyar Szent Korona, a szentkorona-eszme és a hungarus nemzettudat nyújtotta és nyújthatja minden időben a kohézió alapjait. Első, apostol királyunk birtokolta Krisztus hatalmi jelvényeinek, szenvedése eszközeinek, az Őt átdöfő szögnek és lándzsának egy összeolvasztott darabját, ereklyeként lándzsába téve. Ez, a Lancea Regis, a Király lándzsája jelenik meg István ezüst dénárján, amint a szent lándzsát a mennybéli Istentől átveszi. Ezzel is a Magyar Királyság, a haza mennybéli kötődése és szabadsága hangsúlyozódott a német vagy esetleges vatikáni hűbérúri törekvésekkel szemben. A királyi tisztség legitimitásához szükséges volt az előd hatalmi jelvényeinek birtoklása. István király birtokolta Krisztus hatalmi jelvényeit, és angyaloktól küldött koronája volt. Ezek és a keresztény királlyá avató szertartás által beavattatott Krisztus királyságába és hatalmába. Ez a király szelíd és alázatos szívű, szolgálattevő, miként megmossa tanítványai lábát, és magára veszi mások terheit-bűneit olyannyira, hogy megváltja őket azoktól. 

A kulturális folytonosság értelmében is a magyarságnak hivatása, hogy hazájának az egész Kárpát-térséget tartsa. A nemzeti együvé tartozást pedig a Szent Korona motiválja, akihez mindnyájan tartozunk. István király példájával – aki úgy találta, hogy az egy nyelvű nemzet gyenge -, a fentebb vázolt keresztény mentalitással bizakodva remélhetjük, hogy magyar és magyar, magyar és román, szlovák, délszláv és német, ruszin és ukrán mind összetartozunk, s egymásra számíthatunk.
Limbacher Gábor