Édes János - a "Társalkodó" 1839. április 20-i számában - multságos leírást ad a Hatvan környéki közlekedés múltbéli viszontagságairól - a hasig érő sárról, a kitört kocsikerekekről, az elcsigázott lovakról - és üdvözli az új töltést, ami ekkorra már Aszód és Hatvan között részben állt, és védte a földeket a Zagyva áradásaitól. Tartsunk vele egy kanyar erejéig!

„Aszódtól... Hatvanig valahára már készül és nagyobb részint készen is áll a töltés, hol csak kevés év előtt is még a legrosszabb út, minőt csak képzelni lehet, vezetett a nyirkos földeken keresztül. De hála a haladás szellemének, itt már igazán virrad, haladjunk!

Hatvan egy szép templommal, kastéllyal, nagy vendégfogadóval ellátott, egyébiránt faluhoz hasonlítható kis város a Zagyva partján, mely folyam egyébként igen csekély, de áradása nagy, s Jászberénynél a Tárná vizével egyesülvén megnő, s Szolnoknál a Tiszába ömlik.

Szórakozásra, s nevetségre, de egyszersmind bosszúságra gerjesztő volt ezelőtt látni, hogy a szegény vidéki nemtelen, csupán azért, hogy Hatvanon innen Gyöngyös felé nyomorult lovait a nagy homokban kicsigázni, s a hasig érő sárban egy vagy két kerekét kitörni szerencséje lehetett. Ráadásul az igazságtalanul zsaroló vámháznál még jól mégis fizettették, s szegénynek keserűbbé tették a búelfelejtésül kiürített itcze bort, mit az iránta goromba német fogadós méregdrágán torkába rótt, mintha két font nyers tormát, 3 kétökölnyi nagyságú farkasdi vöröshagymát evett, s rá két römpöly paprikás etczetet ivott volna meg; s ha ennyi sok viszontagság után, mint a fárul lepottyant orosz, megpihent a városban, erszénye jóformán kiürült...

Hatvanból még alkonyaikor kiindulván, mintegy esti nyolcz órára Hortig érünk, ámbár Gyöngyösre szándékozánk, de hová a nagy setétség miatt menni nem volt tanácsos...”

Forrás: "Utazás a magyar hon szebb vidékein", Édes János útleírása a „Társalkodó” 1839. április 20-i számában

Kökény Ferenc