1879. március 1-én gyászos nap virradt Szegedre: az egész várost elöntötte a Tisza. Bár sokak szerint mostanság is az emberiség egy hatalmas megpróbáltatása zajlik, vigasztaló lehet a tudat, hogy a romjaiból feltámadt Szeged számos területen még nagyobb eredményeket mutatott, mint a kataklizma előtt. Többek között a paprikakultúra is a víz után bontakozott ki igazán.


„A hajnal nem találta többé Szegedet…”

A Gergely napjának hajnalán a városra zúduló árhullám többek között a szabálytalanul végrehajtott vízrendezések és a heves esőzések következménye volt. A belvárosi rész néhány utcájának kivételével egész Szeged víz alá került, és ebben az állapotban is maradt, csaknem három hónapig. A halálos áldozatok száma megközelítőleg 140 volt, 5400-nál több ház dőlt össze, a város 75.000 lakosából több mint 60.000 vált hajléktalanná.

A tragédia a kor számos politikai és közéleti szereplőjének, irodalmárának, művészének irányította a városra a figyelmét. Tisza Kálmán és Ferenc József is ellátogattak Szegedre, Munkácsy Mihály, Liszt Ferenc és Csontváry Kosztka Tivadar pedig a művészet eszközeivel igyekeztek előmozdítani az újjáépítést. A tragédiát személyesen is átélt Mikszáth Kálmán a következőképpen írt a katasztrófáról: „Végtelennek tűnt az idő, amikorra virradni kezdett. De hát minek is virrad? A hajnal nem találta többé Szegedet, csak romjait.”



Értékek a pusztulás után: Szegedi papucs, napsugaras oromzatok, paprikakultúra

A teljes kétségbeesés sötétségéből azonban kivezetett az összefogás és az önzetlen segítségnyújtás. A túlélők és a környező települések önkéntesei együtt takarították el a romokat. Továbbá jelentős állami és egyházi segélyek érkeztek, és számos európai, sőt Európán kívüli ország is hathatósan közreműködött Szeged „újraélesztésében”.

A városfejlesztő beruházások hatása pedig hosszú távon több új szegedi érték kialakulását vagy nagyarányú elterjedését is elősegítette. Az újjáépítés után kikövezett utcák tették például lehetővé, hogy a híres szegedi papucs utcai viseltként is elterjedjen. A paprikakultúra szintén az árvíz után kezdett igazán virágozni, és „víz utáni” jelenségek az alsóvárosi paprikások gyönyörű, napsugaras oromzatú házai is.


A katasztrófa utáni hatalmas összefogásból pedig a mai nehézségek között is erőt meríthetünk. A koronavírus-járvány kezelésében ráadásul rendelkezünk a naprakész információk gyors továbbításának lehetőségével. 1879-ben még a mozsárágyúk figyelmeztető lövéseire sem volt idő, ma pedig – a világháló ügyes használatával – miénk a hírek azonnali megismerésének előnye.


Ha már az internet lehetőségeinél tartunk: Számos kiállítóhelyhez hasonlóan a szegedi Móra Ferenc Múzeum is hozzáférhetővé tette több kiállításának anyagát. Képgalériákkal, virtuális túrákkal üthetjük el a kényszerű bezártság óráit. A nagyárvízről szóló oldalaik is szabadon használhatók, lapozgassuk őket bátran, ha helytörténeti ismeretekre, igényes szórakozásra vagy elődeink bátorító példájára vágyunk!